
Egy igazi köpönyegforgató politikus lépett be a KDNP-be
A köpönyegforgató politikusokból nincs hiány Magyarországon. Arra azonban, amit Szili Katalin véghez vitt, kevés példát találunk. Még mindig nem ért fel a csúcsra, legalábbis erről –> tovább
A köpönyegforgató politikusokból nincs hiány Magyarországon. Arra azonban, amit Szili Katalin véghez vitt, kevés példát találunk. Még mindig nem ért fel a csúcsra, legalábbis erről –> tovább
Szájer József kétarcú életet élt. A külvilág felé a Fidesz iránti totális elkötelezettségét vallotta. A magánéletében pedig kábítószerrel a táskájában indult neki a szexről szóló –> tovább
A Demokratikus Koalíció elfoglalta a dobogó kétharmadát. Ez derül ki a Závecz Research politikusok népszerűségéről készített felméréséből, amit a Telex is górcső alá vett. Az ellenzéki –> tovább
Dr. László Imre DK-s polgármesterként és orvosként is szolgálja a kerületieket. Noha nem főállásban, időszakosan, kampányszerűen, szűrővizsgálatokat végez. Ezekben a nehéz időkben, amikor a fideszes –> tovább
Friss időjárás: Átmeneti tavasz után újabb hidegbetörés. Az átmeneti felmelegedés után vasárnap estétől észak felől újra hideg, sarkvidéki eredetű légtömegek árasztják el Európa középső részét. –> tovább
A DK robbantott: Schadl szolgálataira maga Orbán Viktor is számíthatott. A párt évek óta próbálja megszerezni az Orbán Viktor által alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány –> tovább
Még mindig Magyarország veszi legdrágábban az orosz gázt Olcsó eddig sem volt, de januárban már 30 százalékkal alacsonyabb volt az uniós átlagár. Bulgária 26, Olaszország –> tovább
Újabb ember távozik a Fidesz-kormányból. Március végi hatállyal lemondott posztjáról a Miniszterelnöki Kabinetiroda gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, German Nóra – derült ki a szerda –> tovább
Dízelautók esetében sokkal jobban oda kell figyelni a karbantartásra, mivel több olyan alkatrész és elem találhatóak bennük, amelyek érzékenyebbek. Szerencsére nem kell pánikba esni, mivel –> tovább
Az óra egy olyan kiegészítő, amelynek egyszerre van esztétikai és funkcionális szerepe. Sőt, azt is elmondhatjuk, hogy mindkét szerepe egyaránt kiemelten fontos, hiszen azt az –> tovább
Leszámolás történt a Fideszben. Újjáalakult a Fidesz Csepelen, közölte a párt helyi szervezete az MTI-vel. A Fidesz országos választmánya korábban egyhangú döntéssel oszlatta fel a –> tovább
Gyurcsány Ferencet sztárként fogadták Szegeden. A népszerűsége vitathatatlan a fiatalok körében. Amerre megy, ott az ifjúság összegyűlik. Szegeden is ez történt, ahol száz fiatal fogadta –> tovább
A Terminátor rendezője őszinte véleményt mondott az MI felemelkedéséről. A világhírű rendező szerint már most is túl késő. James Cameron úgy véli, hogy a mesterséges –> tovább
LMP-s vezető a Momentum kordonbontásáról: Az akció nem világít rá Magyarország száz legfontosabb problémájára. Erős kritikát fogalmazott meg a Momentum ma reggeli akciójáról Kanász-Nagy Máté, –> tovább
A DK Botka László indulását támogatja Szegeden jövőre. Szerda délután élőben jelentkezett be szegedről Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A Demokratikus Koalíció kétnapos vidéki útra –> tovább
Kálmán Olga megtörte a Parlament csöndjét: ez ám a beszéd. A parlamentben mondta a fideszesek szemébe, mit követnek el. Hőbörögni kezdtek. Kálmán Olga a parlamentben –> tovább
Eltűnt Bayer Zsolt Facebook-oldala. Elérhetetlenné vált Bayer Zsolt Facebook-oldala, amire a kormánypárti megafonos megmondóember, Trombitás Kristóf hívta fel a figyelmet: Egyelőre nem tudni miért és –> tovább
Ki mással fizettetnék meg a rossz kormányzás árát, mint a nyugdíjasokkal. Jelenleg az idős emberek vannak a legnehezebb helyzetben Magyarországon. Az aktívan dolgozók viszont már –> tovább
Egetverő marhaságot csinált Novák Katalin. Családbarát vécét adott át. Érdekes létesítményt adott át Novák Katalin köztársasági elnök, miközben a „bölcs Brüsszelt” dicsérte. Szerinte jó beruházásra ment a –> tovább
Többen is Magyarországon áthaladó fegyverszállítmányokról készítettek fotókat. Orbán Viktor már a háború első napjaiban arról kezdett beszélni, hogy nem fogunk fegyvereket szállítani Ukrajnának. Azóta többször –> tovább
A DK brüsszeli delegációjának két meghatározó embere Dobrev Klára és Molnár Csaba, ők fogják előterjeszteni a párt 2024-es EP-listájára vonatkozó javaslatot is, amit Gyurcsány Ferenc –> tovább
Gyurcsány Ferenc mai bejegyzésében erősen bírálta az Orbán-kormányt. Ez nem is lenne meglepő, de a DK elnöke most nyíltan beszélt arról, hogy nemzetközi színtéren is –> tovább
Brutális csapást mérhet a Fidesz-Kormánnyal való együttműködésre az USA. Beláthatatlan károkat okozhat a magyar gazdaságnak az amerikai–magyar adóegyezmény megszűnése. Írja véleménycikkében Radnai Károly, az Andersen Adótanácsadó –> tovább
Sikeresnek tartja a háziorvosi ügyeleti rendszer átalakítását a belügyminisztériumi egészségügyi államtitkár, Takács Péter. Az RTL-nek azt nyilatkozta, ha szükséges, akkor kötelezni fogják a háziorvosokat havi –> tovább
Nem egyszerű Magyarországon élni, főleg ha valakinek családja is van. A családbarát kormány ugyanis akkor sem segít, ha ártatlan gyerekek kerülnek nehéz helyzetbe. Ez derül –> tovább
Az internet megjelenésével a számítógépek és a laptopok megkönnyítették számunkra, hogy bárkivel felvegyük a kapcsolatot, teljesen felszámolva a virtuális akadályokat. Ennek számos előnye van, mint –> tovább
Ki ne szeretné megőrizni bőre fiatalságát? Ám az évek múlása és az élet bizony nyomokat hagyhatnak rajta. Vannak azonban olyan praktikák, amelyekkel nagyon sokat tehetsz –> tovább
A költözés nagyon sok előkészítő munkával jár, és ennek az egyik része a költöztető cég megtalálása. Számtalan hirdetést találhatunk az interneten, azonban nem érdemes az –> tovább
Lemondott a fideszes államtitkár. A Facebookon jelentette be, hogy szakít a politikával. „Új utakon, új feladatok felé” – ezzel a címmel jelentette be a Facebookon –> tovább
A szervezet történetében példátlan lépést tett a NATO Magyarország ügyében. „Megkerüli” a magyar kormány blokkolását a NATO, és összehívja a NATO-Ukrajna közös tanácsot. De hogyan hívhajták össze –> tovább
Dobrev Klára szerint Orbánék NATO-ellenes politikája veszélyezteti az országot. Honvédelmi nagykonferenciát tartott a DK. Az eseményen részt vett és felszólalt Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, Vadai Ágnes honvédelmi –> tovább
Ahogy az emberek nyugdíjba vonulnak, a pénzkereseti lehetőségeik korlátozottabbá válnak. Azonban, ha egy nyugdíjas kellőképp kreatív, számos lehetőséget talál arra, hogy továbbra is pénzt keressen. –> tovább
Óriási a káosz Izraelben Orbán Viktor haverja, Benjamin Netanjahu miniszterelnök miatt. Országos sztrájk kezdődött hétfőn, emiatt pedig leállt az ország legnagyobb repülőterének forgalma is. A –> tovább
Gyorsan módosít a választási törvényen a Fidesz. Még az önkormányzati választások előtt módosítanak. Egyéni képviselői indítvány formájában kerülne a parlament elé a választási törvény módosítása, –> tovább
Az IDEA Intézet felmérése azt mutatja: Mikropárt lett az MSZP-ből. Önállóan csak három ellenzéki párt tudna bejutni a parlamentbe. Az MSZP, a Párbeszéd, az LMP –> tovább
Vitézy elárulta: a kormány lemondott uniós forrásokról. most mások kapják meg azokat. Pontosan egy évvel ezelőtt hirdettek eredményt a Nyugati pályaudvar megújítására és a vasúti –> tovább
A Fidesz időről időre bedob egy olyan gumicsontot, amin aztán sokáig rágódhatunk. Arról a témáról beszélünk, és nem arról, ami lényeges. Általában ilyenkor történik egy-egy –> tovább
Arcpirító friss információ derült ki Schadl Györgyről. Tavaly Schadl Györgynek is lejárt a hét évre szóló megbízása, de nem vették el a végrehajtói engedélyét. Az –> tovább
Tabletvásárlás előtt számos márka rengeteg típusa kerülhet a szemünk elé. Azonban vannak kiemelkedő darabok is, melyek szinte bármilyen esetben megállják a helyüket. Bár az is –> tovább
Az elmúlt években bőven akadt olyan cipő, amelyek szinte az egész világot felrobbantották. A mai generáció számára hatalmas érdeklődést generálnak a sneakerek, hiszen –> tovább
A Fidesz-KDNP családbarátsága csak addig terjed, amíg a nagycsaládosok leszavaznak rájuk. Ösztönzik a gyermekszülést, de érdemi segítséget nem nyújtanak azoknak, akiket a gyerekeik faképnél hagynak. –> tovább
Elbukhatják az oroszok Paks 2-t, aggódik az Orbán-kormány. Miután elkezdett puhatolózni a magyar kormány, hogy az oroszok helyett hogyan tudna az amerikaiaktól nukleáris fűtőanyagot szerezni, –> tovább
Nemsokára itt a húsvét, és ezt a csalók is tudják. Ilyenkor furmányos módszerekkel próbálnak az idősek közelébe férkőzni. Többek között olyan hirdetéseket tesznek közzé, amelyek –> tovább
Napjaink Magyarországán az állam és az egyház nem különül el. Évről évre erősödik a kettő közti összhang, ami arcátlan eszköze lett a Fidesz propagandájának, az –> tovább
Mi történik? Orbán szokatlan időpontban hívta össze a fél kormányt. Belgrádi látogatása után Orbán Viktor miniszterelnök kormánykabinet-ülést hívott össze a Karmelita kolostorba szombat délutánra – –> tovább
A „polgári kibeszélőnek” nevezett Budakörnyéki Kommentár műsorának házigazdája, Menczer Tamás fideszes államtitkár osztott meg facebook oldalán részletet a március 23-i beszélgetésből. Nagy Feróról posztolt, úgy –> tovább
MZP szerint Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc állandóan együtt jártak cigizni a kampányban. Ha a Fidesz miniszterelnök-jelöltje… vagyis az ellenzék miniszterelnök-jelöltje (elrontottuk, vagy mégsem?) ezt –> tovább
Szentgotthárd összetart, ha a lakosság fölött akar dönteni a kormány. Nem először bizonyították ezt a helyiek. A tanárok tiltakozása is kimagasló számú pedagógust foglalt magába –> tovább
Friss időjárás: kiadós eső és szélvihar jön. Markáns hidegfront érkezik hétfő éjszaka, visszaesik a hőmérséklet. Hétfőn jelentős lehűlést hozó hidegfront halad át fölöttünk, viharos szélre, –> tovább
Aggódik a magyar kormány, mert az USA nem küldött nekik meghívót a több mint száz ország részvételével zajló csúcstalálkozóra. A magyar kormány aggódik, amiért az –> tovább
Copyright © 2023 | WordPress Theme by MH Themes