
A Demokratikus Koalíció elfoglalta a dobogó kétharmadát. Ez derül ki a Závecz Research politikusok népszerűségéről készített felméréséből, amit a Telex is górcső alá vett. Az ellenzéki szavazók között Dobrev Klára az első, Gyurcsány Ferenc pedig a harmadik legnépszerűbb politikus.
A Gyurcsány-fóbia nem terjed át az ellenzéki szavazókra, az csak az 1-2 százalékra zsugorodott ellenzéki pártok politikusai körében jellemző a Závecz mérése szerint. Az ellenzékiek ugyanis Dobrev Klárát elsőnek hozták ki, a DK elnökét harmadiknak. Ez azt jelenti, hogy egy kis réteg tart csak népszerűbbnek más politikust Gyurcsány Ferencnél. A teljes ellenzéki szavazóbázis pedig egyértelműen és toronymagasan Dobrev Klárát tartja a legnépszerűbbnek.
A Závecz kutatásából kiderül: a fideszesek Donáth Annát látnák szívesebben az ellenzék vezetőjeként
A Fidesznek olyan ellenfélre van szüksége, aki nem igazán zavar sok vizet, vagy kifejezetten árt az ellenzéknek. Ilyen volt Márki-Zay Péter, aki Búvár Kundként fúrta meg az összefogás zászlóshajóját. A példájából megtanulhattuk, hogy akit a kormánypártiak jó jelöltnek tartanak, attól óvjon meg minket a sors.
A fideszes szavazók között Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk Mozgalom elnökének a legmagasabb a támogatottsága, de Donáth Annát, Schmuck Erzsébetet (LMP) és Kunhalmi Ágnest (MSZP) is sokan kedvelik. Az ellenzéki együttműködésre szavazók körében kimagaslónak számít Dobrev Klára (68) népszerűsége – írja a Telex.
Az ellenzéki paletta legnépszerűbb szereplője Budapesten (39) és a vidéki városokban (43) Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök. Ő az, aki valódi alternatívája lehet a Fidesznek. Mind Dobrev személye, mind a Demokratikus Koalíció kimagasló az ellenzéki térfélen.
A jövőben, okulva a Fidesz eddigi taktikájából, számíthatunk rá, hogy a kormánypárt megpróbálja azokat az ellenzéki politikusokat előtérbe helyezni, akik számukra nem jelentenek potenciális veszélyt. Márki-Zay után felkészül Donáth Anna?