Egy igazi köpönyegforgató politikus lépett be a KDNP-be

Köpönyegforgató lépett a KDNP-be
Kép forrása: Semjén Zsolt Facebook-oldala

A köpönyegforgató politikusokból nincs hiány Magyarországon. Arra azonban, amit Szili Katalin véghez vitt, kevés példát találunk. Még mindig nem ért fel a csúcsra, legalábbis erről árulkodik Semjén Zsolt posztja, amelyben üdvözli őt a KDNP soraiban.

Egy köpönyegforgató lépett be a KDNP-be.
Fotó: Semjén Zsolt FB-oldala

Honnan indult, hová jutott a címzetes köpönyegforgató?

Szili Katalin jogi diplomáját 1980-ban szerezte meg az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1983-ban csatlakozott a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogász szakági szervezetéhez, majd 1989-ben a párt országos vezetőségébe is bekerült.

1990-ben Szili Katalin bekerült az Országgyűlésbe, és azóta is aktív szereplője a magyar politikának. A képviselőházban az MSZP képviselőcsoportjának tagjaként több bizottságban is dolgozott, 1994 és 1998 között pedig az Országgyűlés alelnöke volt.

1998-ban a baloldal elveszítette a választásokat. Szili Katalin ellenzéki képviselőként folytatta politikai karrierjét. 2002-ben azonban a baloldal visszanyerte a hatalmat, és Szili Katalin a parlament házelnökévé választották. Ez volt az első alkalom, hogy egy nő töltötte be ezt a pozíciót Magyarországon.

Szili Katalin 2006-ban nyerte el második házelnöki ciklusát, amelyet 2010-ig töltött be. Azután a Fidesz–KDNP kormányzását követően visszavonult a politikától. Legalábbis ezt állította.

A 2014-es országgyűlési választáson egy új pártformáció, a KTI, a Közösség a Társadalmi Igazság Néppárt, mint választási párt elnökeként és listavezetőjeként indult, de a párt a listás szavazatok mindössze 0,22%-ot kapta meg, így mandátumot nem szerzett.

2015. március 1-jétől miniszterelnöki megbízottként tevékenykedik. Egy 2017-es interjúban visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint megalkudott volna a Fidesszel. Azt is kikérte magának, hogy elárulta volna a baloldalt, vagy hogy a Fidesz szocialista „díszpintye” lenne. Szerinte ugyanis a nemzetnek fontos munkát végez. 2010 óta nem tagja az MSZP-nek, és azok kritizálják, akiknek nemzeti ügyekben „rossz a lelkiismeretük”.

A későbbi kis pártjai kudarcait az anyagi lehetőségek hiányával magyarázta. Az időközben hatályba lépett, egyetemi alapítványok kuratóriumi tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok miatt 2023 februárjában lemondott miniszterelnöki megbízotti posztjáról, hogy megtarthassa a Pécsi Egyetemet fenntartó Universitas Qinqueecclesiensis Alapítványban betöltött kuratóriumi tagságát, ugyanakkor a neve ezek után miniszterelnöki főtanácsadóként tűnt fel, ami felvetette a jogszabály kijátszását.

Szili Katalin bejelentése.

Ma bejelentette, hogy formailag is csatlakozik a KDNP-hez, ahová nyilatkozata szerint mindig is tartozott. Facebook-oldalán az alábbi bejegyzést tette közzé:

loading...