Magyar Péter egy alkotmányjogilag helyes állítással próbálta lezárni az Unger Anna kinevezése körüli vitát: valóban nem lehet minden vezetői döntést társadalmi szavazásra bocsátani. Csakhogy ezt senki nem is követelte. A valódi kérdés továbbra is megválaszolatlan: miért éppen Ungert tartották a legalkalmasabbnak, és miért nem hozzák nyilvánosságra az ezt állító pontozást?
„Ha mindig a közvélemény döntene a kinevezésekről, a jogszabályokról, a költségvetésről vagy az adókról, akkor az ország kormányozhatatlanná válna”
A mondat valóban elhangzott. A teljes szövegkörnyezet alapján Magyar nem azt állította, hogy a közvéleménynek semmi köze a kormány döntéseihez. A képviseleti demokrácia elvét védte: a választók felhatalmazzák a politikai vezetőket, akik ezután meghozzák a döntéseket, és vállalják értük a felelősséget.
Ebben igaza van. Egy országot nem lehet naponta meghirdetett Facebook-szavazásokkal irányítani. A minisztereket, hivatalvezetőket és állami intézmények vezetőit sem népszerűségi versenyen kell kiválasztani.
Csakhogy Unger Anna kritikusai nem lájkbajnokságot követeltek. Indoklást követeltek.
Magyar Péter arra válaszolt, amit senki sem kérdezett
Az Unger Anna megválasztása körül kialakult vita nem arról szól, hogy a lakosság közvetlenül nevezhesse ki a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét.
A kérdések ennél jóval egyszerűbbek:
- Milyen szempontok alapján rangsorolták a pályázókat?
- Hány pontot kaptak a legjobb jelöltek?
- Miért előzte meg Unger Anna a korrupcióellenes és jogi területen nagyobb tapasztalattal rendelkező pályázókat?
- Miért nem nyilvánosak az értékelőlapok?
- Ki vállalja személyesen a felelősséget, ha a hivatal nem hozza a várt eredményeket?
Magyar ezek egyikére sem adott érdemi választ.
Ehelyett felvázolt egy szélsőséges helyzetet, amelyben a közvélemény akar kinevezni minden vezetőt, elfogadni minden költségvetést és meghatározni minden adót. Majd ezt az elképzelt követelést könnyedén megcáfolta.
Ez klasszikus szalmabábérvelés: nem arra válaszolni, amit a kritikusok mondanak, hanem annak egy eltúlzott, könnyen támadható változatára.
A miniszterelnök maga ígérte, hogy mindent elmagyaráz
Magyar Péter bejegyzésének talán legfontosabb mondata nem is a közvéleményről szólt. A miniszterelnök azt írta:
„A mi felelősségünk mindent elmagyarázni.”
Ez pontosan így van.
Csakhogy az Unger-ügyben éppen a magyarázat hiányzik.
A nyilvánosság nem ismerheti meg azt a pontrendszert, amellyel a pályázókat értékelték, és azt sem, hogy az egyes jelöltek milyen eredményt értek el. Hadházy Ákos ezért közérdekű adatigénylést jelentett be, és közölte: ha a dokumentumokat nem kapja meg, bírósághoz fordul. Az általa megfogalmazott súlyos, de egyelőre nem bizonyított állításokról itt írtunk.
A kormány válasza eddig lényegében az volt, hogy a kiválasztás szakmai alapon történt.
A szakmaiság azonban nem varázsszó. Ha a kormány erre hivatkozik, mutassa meg a szakmai szempontokat, az értékelést és a döntés indokait.
Különben a „szakmai döntés” csak annyit jelent: higgyék el, mert mi mondjuk.
A népszerűtlen döntés nem automatikusan bátor vagy helyes
Magyar Péter szerint „nem mindig a legnépszerűbb döntés a legjobb döntés”. Ez szintén igaz.
Egy felelős kormánynak időnként olyan intézkedéseket is meg kell hoznia, amelyek rövid távon népszerűtlenek. Egy költségvetési kiigazítás, egy intézményi reform vagy egy fájdalmas, de szükséges gazdasági beavatkozás nem válik rossz döntéssé pusztán attól, hogy sokan ellenzik.
Csakhogy ennek a fordítottja sem igaz.
Egy döntés nem válik automatikusan jóvá, szakmaivá vagy bátorrá attól, hogy népszerűtlen. A népszerűtlenség önmagában semmilyen minőségi garanciát nem jelent.
A kormánynak azt kellene bizonyítania, hogy Unger Anna kinevezése nemcsak a közvélemény egy részének akarata ellenére, hanem megalapozott szakmai érvek alapján született. Ehhez viszont nyilvánosságra kellene hozni azokat az adatokat, amelyek állítólag ezt igazolják.
Nem „egy neki nem tetsző személyi döntésről” van szó
Magyar azt is írta: ha valaki a kormány első 110 napjának eredményei mellett „egy neki nem tetsző személyi döntés miatt” eltávolodik a Tiszától, ahhoz joga van.
Ez a megfogalmazás látványosan lekicsinyli a vita jelentőségét.
Nem egy megyei hivatal osztályvezetőjének kiválasztásáról van szó. Az NVVH a Tisza egyik legfontosabb választási ígéretének, az elszámoltatásnak a központi intézménye. Vezetőjének megválasztása ezért szükségszerűen a teljes kormány hitelességének kérdése.
A döntést ráadásul nemcsak névtelen Facebook-kommentelők bírálták. Ügyvédek, korrupcióellenes szakemberek, közéleti szereplők és Tisza-szimpatizáns közösségek is kételyeket fogalmaztak meg. Az Ügyvédkör szakmai figyelmeztetését az Ellenszél részletesen bemutatta.
Márki-Zay Péter pedig már arra figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy az ügy a kormány legitimitását is veszélyeztetheti.
Lehet velük nem egyetérteni. De nem tisztességes úgy tenni, mintha mindössze egyetlen, ízlés kérdésévé silányított személyi döntés miatt sértődtek volna meg.
A négyéves felhatalmazás nem négyéves hallgatási kötelezettség
Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a kormány és a képviselők négy évre kaptak felhatalmazást.
Ez is igaz. De a választás nem négy évre szóló biankó csekk.
A képviseleti demokrácia nemcsak azt jelenti, hogy a kormány dönthet. Azt is jelenti, hogy a sajtó kérdezhet, a választó kritizálhat, a civil szervezet adatokat követelhet, a képviselő pedig akár a saját frakciójával is szembemehet.
A politikai felelősség nem azt jelenti, hogy a kormány négy év múlva majd megtudja, jól döntött-e. A felelősség folyamatos: indokolni, dokumentálni, ellenőrizhetővé tenni és szükség esetén korrigálni kell.
Magyar Péter most helyesen mondta ki, hogy a kinevezésekről nem a közvélemény dönt.
A következő mondatnak azonban annak kellene lennie, hogy akkor pontosan ki döntött Unger Annáról, milyen adatok alapján, és hol láthatja mindezt a nyilvánosság. Amíg erre nincs válasz, addig nem a közvélemény akar kormányozni. A kormány nem akar elszámolni.