A divattervező azt állítja, fideszes körök nemzetközi karriert ígértek neki, miközben nagy összegeket folyattak volna át a vállalkozásán. Náray inkább megvált a budapesti szalonjától. Neveket és ellenőrizhető részleteket azonban egyelőre nem közölt.
Náray Tamás nem egyszerűen politikai nyomásról beszélt a Friderikusz Podcast legújabb adásában. Ha pontosan idézte fel a történteket, akkor egy olyan ajánlatot kapott, amely tökéletesen összefoglalja a NER üzleti filozófiáját: a hatalom segít sikeressé válni, cserébe azonban részt kér az ember önállóságából – és lehetőleg a cégéből is.
Náray elmondása szerint márkája sikeres időszakában, amikor több országba exportált és saját budapesti szalont működtetett, politikai körök keresték meg. Az ígéret szerint belőle lehetett volna az első nemzetközileg is igazán sikeres magyar divattervező.
A segítség azonban állítása szerint nem lett volna ingyen.
A konstrukció részeként jelentős összegeket folyattak volna át a vállalkozásán. Amikor Friderikusz Sándor megkérdezte, hogy fideszes körökről beszél-e, Náray igennel válaszolt.
A történetet szemléző Szeretlek Magyarország szerint Náray azért utasította vissza az ajánlatot, mert nem akarta elveszíteni a függetlenségét. A rá nehezedő nyomást olyan erősnek érezte, hogy végül megvált a budapesti szalonjától. Állítása szerint ez a konfliktus későbbi spanyolországi költözésében is szerepet játszott.
Amikor a sikerhez nem elég a tehetség, kell hozzá egy pénzcsatorna is
A történet legvisszataszítóbb része nem az, hogy valaki politikai segítséget ajánlott egy sikeres magyar vállalkozónak. Egy államnak valóban lehet feladata, hogy támogassa saját művészeit, tervezőit és exportképes márkáit.
Csakhogy egy tisztességes ország ezt nyilvános pályázatokkal, átlátható támogatásokkal és mindenki számára azonos feltételekkel teszi. Nem úgy, hogy homályban maradó politikai közvetítők megjelennek, világhírt ígérnek, majd mellékesen közlik: a vállalkozáson keresztül azért pénzt is szeretnének mozgatni.
Ez már nem kultúrpolitika. Ez politikai hűbériség.
A NER-ben a tehetség önmagában kevés volt. Előbb-utóbb minden sikeres embernek feltehették a kérdést: velünk vagy nélkülünk? Elfogadod a segítséget, és vele együtt az ellenőrzést, vagy megpróbálsz egyedül boldogulni egy olyan piacon, amelyet mi tartunk a kezünkben?
A rendszer nem feltétlenül úgy működött, hogy mindenkit nyíltan megfenyegettek. Sokkal kifinomultabb módszer volt megmutatni, milyen magasra emelhetik azt, aki együttműködik – és milyen gyorsan fogyhat el a levegő annak környezetében, aki nemet mond.
Náray súlyos állítása egyelőre bizonyításra vár
Náray beszámolója komoly, de jelenlegi formájában hiányos. Nem nevezte meg, ki kereste meg, mikor történt pontosan az ajánlat, milyen pénzről volt szó, honnan érkezett volna, és milyen szerződéses konstrukcióban mozgatták volna.
Azt sem tudjuk, történt-e olyan írásos vagy elektronikus kommunikáció, amely alátámaszthatná a történetet. Ezek nélkül az elmondottak Náray Tamás személyes állításai, nem pedig bizonyított tények.
Éppen ezért fontos lenne, hogy a divattervező – amennyiben megvannak még az iratok, levelek vagy tanúk – tegye azokat hozzáférhetővé az illetékes hatóságok számára. A „pénz átfolyatása” jelenthet szabályos üzleti finanszírozást is, de takarhat korrupciós vagy pénzmosási szempontból vizsgálandó konstrukciót. Ezt nem egy podcastban, hanem dokumentumok alapján lehet eldönteni.
A történetet nem szabad automatikusan készpénznek venni. Ugyanilyen hiba lenne azonban egyszerű celebpletykaként elintézni.
A beszámoló ugyanis kísértetiesen illeszkedik ahhoz a rendszerhez, amelyben az állami megrendelések, támogatások és politikai kapcsolatok egész cégbirodalmakat emeltek fel. Az Ellenszélen korábban részletesen írtunk arról is, hogy az új vagyonvisszaszerzési hivatal egyik pályázója Mészáros Lőrinc vagyongyarapodását, a 4iG ügyleteit és az egyszereplős közbeszerzéseket is vizsgálta volna.
A NER még a világhírt is magántulajdonként kezelte
Náray története azért különösen erős, mert nem egy pályázati pénzért könyörgő kezdő vállalkozóról szól. Saját jogán sikeres, ismert márkája volt, amely külföldön is jelen volt. A hatalomnak tehát nem létrehoznia kellett volna őt, hanem bekötnie a megfelelő rendszerbe.
A világhír ebben a felfogásban nem egy művész teljesítményének eredménye, hanem a politikai hatalom által kiosztható engedély. Valami, amit a megfelelő együttműködésért cserébe meg lehet kapni.
Náray állítása szerint nemet mondott. Ennek ára a szalon és végül részben az ország elhagyása lett.
A NER cinizmusa pedig éppen ebben sűrűsödik össze: még egy ember sikerét is úgy kezelte, mint egy kihasználható gazdasági felületet. Ha van céged, folyjon rajta pénz. Ha van neved, adjon tekintélyt a rendszernek. Ha pedig van önállóságod, arról jobb, ha időben leszoksz.
Náray Tamás történetéből még sok részlet hiányzik. De ha állításai igazak, akkor a Fidesz nem világhírű magyar divattervezőt akart teremteni. Egy látványos kirakatot és mögötte egy engedelmes pénzcsatornát keresett.