Hadházy Ákos több forrásra hivatkozva azt állítja, hogy az NVVH elnökének kiválasztása előre eldöntött politikai alku lehetett, a pályázatok jelentős részét pedig talán el sem olvasták. Bizonyítékot egyelőre nem mutatott be, Magyar Péter határozottan tagad. A vita eldöntéséhez azonban nem hitvita, hanem néhány dokumentum nyilvánosságra hozatala kellene.
Újabb, minden eddiginél súlyosabb állítás jelent meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének kiválasztásáról.
Hadházy Ákos közölte, közérdekű adatigényléssel fordul Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszterhez a jelentkezőket rangsoroló pontrendszer kiadásáért. Ha az adatokat megtagadják, pert indít.
A volt képviselő szerint olyan információkat kapott, amelyek alapján felmerül, hogy:
- a pályázatok jelentős részét el sem olvasták;
- a nyilvánosan megismert négy emberen kívül senkit nem hallgattak meg;
- a győztesről nem a pályázatok szakmai értékelése, hanem Magyar Péter és Ruff Bálint közötti politikai vita döntött;
- Unger Anna pedig kompromisszumos jelöltként került elő.
Ez rendkívül súlyos vád. Jelenleg azonban Hadházy meg nem nevezett forrásainak állítása, nem bizonyított tény.
Éppen ezért kell kiadni a dokumentumokat.
Hadházy politikai alkut sejt a háttérben
Hadházy értesülése szerint Magyar Péter eredetileg Sárvári Nicholast, Ruff Bálint pedig Ligeti Miklóst támogatta volna. A politikus azt állítja, a közöttük kialakult vitát végül azzal zárták le, hogy Ruff kompromisszumos megoldásként Unger Annát javasolta, amit a miniszterelnök elfogadott.
A nyilvánosság előtt jelenleg semmilyen dokumentum nem bizonyítja ezt a történetet. Nem ismerjük Hadházy forrásait, nem láttunk belső levelezést, jegyzőkönyvet vagy döntés-előkészítő iratot.
Az állítás ugyanakkor nem légüres térben jelent meg. Török Gábor politikai elemző már a döntés után a „ruffizmus erőteljes megjelenéséről” beszélt. Értékelése szerint Ligeti Miklós konkrét ügyekre és jogi eljárásokra koncentrált, Unger Anna koncepciója pedig inkább az előző rendszer egészének politikai-történeti feltárására épült. Török úgy vélte, a döntéshozók olyan vezetőt akarhattak, aki a Tisza és a Ruff Bálint körüli politikai műhely által fontosnak tartott narratívát is képviseli.
Ez politikai elemzés, nem bizonyíték Hadházy állítására. Arra azonban rámutat, hogy a döntés hátterét már az adatigénylés előtt is találgatások övezték.
A találgatások pedig pontosan azért szaporodnak, mert a kiválasztás dokumentumait elzárták a nyilvánosságtól.
Magyar Péter tagad, de dokumentumok helyett Hadházyt támadja
Magyar Péter néhány órával később reagált. A Telex beszámolója szerint azt írta:
„Az ún. szakértő pedig a Miniszterelnökségtől kér adatokat, miközben az Országgyűlés járt el…”
A miniszterelnök szerint a parlamenti képviselők elolvasták a közel száz pályázatot, és ezek alapján alakították ki a véleményüket. Azt is kijelentette, hogy hazugság valamiféle politikai paktumról beszélni, és szerinte az ilyen állítások az új korrupcióellenes hivatal munkájának aláásását szolgálják.
Magyar joggal mutat rá, hogy a formális kiválasztási eljárást nem a Miniszterelnökség, hanem az Országgyűlés bizottsága folytatta le. A pontozólapok és a hivatalos rangsor elsődleges adatkezelője ezért várhatóan a parlament vagy annak illetékes bizottsága.
Hadházy azonban éppen azért fordul Ruff minisztériumához, mert az értesülése szerint nem a hivatalos bizottsági folyamat, hanem a kormányon belüli politikai alku döntött. Az adatigénylés jogi címzettje tehát vitatható, a mögötte álló kérdés viszont ettől nem tűnik el.
Magyar válaszának legnagyobb hibája az, hogy nem ellenőrizhető bizonyítékot adott, hanem személyében támadta a kérdezőt, és arra kérte a nyilvánosságot, fogadja el: a folyamat komoly és átlátható volt.
Egy átlátható eljárásnál azonban nem elfogadást kell kérni. Meg kell mutatni az adatokat.
Egyetlen táblázat sok mindent tisztázhatna
Ha valóban minden pályázatot elolvastak, előre rögzített szakmai szempontok szerint értékeltek és szabályosan pontoztak, ennek dokumentált nyoma kell hogy legyen.
Nyilvánosságra lehetne hozni:
- az üres értékelési sablont;
- a szempontok súlyozását;
- az anonimizált pályázói azonosítókat;
- a pályázók egyes szempontokra kapott pontszámait;
- az értékelések időpontját;
- az összesített sorrendet;
- a meghallgatásra kerülők kiválasztásának indokait;
- és azt, kik végezték az első körös szakmai értékelést.
A jelentkezők magánéletére vonatkozó adatokat természetesen ki kell takarni. De abból, hogy egy pályázat személyes adatokat is tartalmaz, még nem következik, hogy a teljes pontozási rendszer, az anonimizált eredmény vagy akár az üres értékelőlap is államtitokká válik.
Az adatok ráadásul Unger Anna érdekeit is szolgálnák. Ha a pontozás alapján valóban ő nyújtotta be a legerősebb pályázatot, annak nyilvánosságra hozatala lezárhatná a találgatásokat és megerősíthetné az elnöki legitimitását.
A titkolózás viszont napról napra növeli a gyanút.
Már az üres értékelőlapot sem adták ki
Az Átlátszó korábban az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottságától kérte ki a pontozási sablont, a legtöbb pontot szerző jelöltek eredményét és szakmai koncepcióját.
Hantosi István bizottsági elnök arra hivatkozott, hogy a dokumentumokat zárt ülésen tárgyalták, ezért nem adhatók ki. A lap kérdésére megerősítette, hogy még a személyes adatokat nem tartalmazó üres értékelési sablont sem teszik hozzáférhetővé.
Ez az indoklás legalábbis vitatható.
A döntés-előkészítő adatok nyilvánossága valóban korlátozható, a döntés megszületése után azonban a megtagadást már konkrétan meg kell indokolni. Azt kellene bemutatni, milyen későbbi döntést vagy törvényes működést veszélyeztetne az üres pontozólap nyilvánossága.
Az, hogy valamit zárt ülésen tárgyaltak, nem változtat automatikusan minden ott fekvő papírt hosszú évekre megismerhetetlen dokumentummá.
Különösen beszédes az Integritás Hatóság vezetőinek kiválasztása: ott az öt legjobb pályázó pontszámait nyilvánosságra hozták, az illetékes főigazgatóság pedig az Átlátszó kérésére még aznap megküldte az értékelőlapot.
Vagyis hasonló kiválasztásnál technikailag és jogilag is megoldható volt az átláthatóság.
Már a pályázók száma sem teljesen világos
A korábbi hivatalos tájékoztatások 96 elnöki pályázóról szóltak, Hadházy most 94 jelentkező rangsorolását kéri.
Lehetséges, hogy két pályázat érvénytelen volt, visszavonták, vagy más okból nem került a pontozható jelentkezések közé. Önmagában ebben nincs feltétlenül semmi rendkívüli.
De még ezt az egyszerű eltérést sem magyarázták meg nyilvánosan.
Ha valóban két jelentkezőt formai okból kizártak, azt egy anonim összesítőben néhány szóval tisztázni lehetne. Egy nyílt pályázatnál az érvényes, érvénytelen, visszavont és pontozott pályázatok számának nem kellene politikai rejtélynek lennie.
A négy jelölt meghallgatása önmagában még nem bizonyít manipulációt
Hadházy egyik állítása szerint a nyilvánosan megismert négy pályázón kívül senkit nem hallgattak meg. Ez önmagában még nem bizonyít szabálytalanságot.
Egy csaknem százfős pályázói körnél természetes lehet, hogy az első forduló írásbeli értékelésből áll, és csak a legmagasabb pontszámot elérő jelölteket hívják személyes meghallgatásra.
A valódi kérdés ezért nem az, hogy miért nem hallgattak meg 96 embert. Hanem az, hogy ténylegesen és azonos szakmai mérce alapján elolvasták-e mind a 96 pályázatot, valamint valóban a legjobb pontszámot elérők jutottak-e tovább.
Ezt pedig csak a rangsor és az értékelési dokumentáció képes eldönteni.
Ha Hadházy téved, az adatnyilvánosság ezt is bebizonyítja
Hadházy állítása olyan súlyos, hogy az sem fogadható el, ha bizonyíték nélkül végleges tényként kezd terjedni. Ha a forrásai tévedtek vagy politikai célból félrevezették, annak is ki kell derülnie.
A Tisza-kormány azonban éppen ezt könnyítené meg az adatok nyilvánosságra hozatalával.
Ha a dokumentumok azt mutatják, hogy:
- minden pályázatot értékeltek;
- minden jelölt ugyanazon szempontrendszer alapján kapott pontot;
- Unger Anna valóban a legjobbak között végzett;
- és a bizottsági döntés nem egy előre lejátszott politikai alku végrehajtása volt,
akkor Hadházynak vissza kell vonnia az állítását, és vállalnia kell érte a politikai felelősséget.
Ha viszont nem létezik egységes pontozás, hiányosak az értékelések, utólag módosították a sorrendet, vagy a dokumentumok nem támasztják alá a hivatalos történetet, akkor nem egyszerű kommunikációs hibáról beszélünk. Akkor az elszámoltatás legfontosabb új intézményének vezetőjét egy színpadias pályázat mögé rejtett politikai alku emelhette a helyére.
Az Ellenszél már Unger Anna kiválasztásakor jelezte: a legnagyobb probléma nem önmagában a politológusi végzettség, hanem az, hogy a bizottság nem adott ellenőrizhető szakmai magyarázatot arra, miért őt tartotta alkalmasabbnak a többi pályázónál.
Most már ennél is többről van szó.
Az új rendszer első reflexe nem lehet a visszatámadás
Magyar Péternek igaza lehet abban, hogy Hadházy értesülései hamisak. De ezt nem az „ún. szakértő” kifejezés, nem az állatorvosi végzettség felemlegetése és nem a kritikusok intézményrombolással való megvádolása fogja bizonyítani.
A bizonyíték a pontozólap.
A Tisza azért kapott felhatalmazást, hogy az állami döntések többé ne személyes alkuk, titkos listák és utólag legyártott indoklások alapján szülessenek. Ha egy súlyos közérdekű kérdésre az új hatalom első reakciója ismét a kérdező hiteltelenítése és a dokumentumok visszatartása, akkor a módszer veszélyesen ismerős.
A legegyszerűbb megoldás ezért változatlan:
hozzák nyilvánosságra az értékelési sablont, az anonimizált pontszámokat, a rangsort és a döntés dokumentált indokait.
Ha minden szabályosan történt, az adatok a kormányt és Unger Annát fogják igazolni.
Ha nem adják ki őket, egyre nehezebb lesz megmagyarázni, miért kell pusztán bemondásra elhinni, hogy az elszámoltatás új hivatala már a saját vezetőjének kiválasztásakor sem vált politikai színjátékká.