Magyar Péternek természetesen senkitől sem kell engedélyt kérnie ahhoz, hogy atillában jelenjen meg a mohácsi csata ötszázadik évfordulóján. Csakhogy ezt rajta kívül valószínűleg mindenki tudta. A miniszterelnök mégis szükségét érezte, hogy egy jelentéktelen pártpolitikai szurkálódásból újabb személyes szabadságharcot rendezzen.
Magyar Péter szombaton részt vett a mohácsi csata ötszázadik évfordulóján tartott állami megemlékezésen. Az eseményre egy modernizált atillában érkezett, amit néhányan kifogásoltak.
A kritikusok között az Index szerint ott volt a békéscsabai Fidelitas is. A fideszes ifjúsági szervezet azt állította, hogy Magyar a Tisza logójával „gyalázta meg” a Bocskai-öltözetet, mert szerintük a ruha varrása és gombjainak elrendezése a párt emblémájára emlékeztetett.
Vagyis nem történészek, néprajzkutatók és viselettörténeti szakértők emeltek szót. Egy ellenzéki párt ifjúsági szervezete próbált néhány kattintást kisajtolni a miniszterelnök kabátjából.
Magyar Péter erre vasárnap külön üzenetben reagált:
„Nem gondolom, hogy bárkitől engedélyt kellene kérnem ahhoz, hogy egy fontos nemzeti megemlékezésen egy újragondolt, kissé modernebb formába öntött nemzeti viseletben jelenjek meg.”
Ebben önmagában igaza van. Csak éppen senki nem rendelkezett Magyar Péter ruhatára felett, senki nem indított hatósági eljárást az atilla miatt, és engedélykérelmet sem követelt tőle senki.
Egy buta politikai támadás érte. Ő pedig ismét úgy válaszolt, mintha egy egész ország próbálná korlátozni.
Minden kritikából személyes szabadságharc lesz
Kezd ismerőssé válni a forgatókönyv.
Valaki bírálja Magyar Pétert. A miniszterelnök nem hagyja elhalni az ügyet, hanem személyesen reagál, majd a vitát gyorsan áthelyezi egy kényelmesebb terepre. A konkrét kifogás helyett már arról beszél, hogy neki joga van dönteni, nem kér engedélyt senkitől, és nem fog meghajolni a hangos kritikusok előtt.
Csakhogy a miniszterelnöki munka nem folyamatos kommentháború. Egy ország vezetőjének nem kell minden odaszúrásra visszaszúrnia, különösen akkor, amikor az eredeti támadás annyira gyenge, hogy magától is eltűnne a politikai szemétdombon.
Magyar Péter azonban saját kezűleg emelte országos hírré a Fidelitas bejegyzését.
Így már nem az a kérdés, miért foglalkozott egy ifjúsági szervezet a kabátjával, hanem az, hogy a miniszterelnök miért nem tud ellenállni egy ennyire átlátszó provokációnak.
Nem az atilla a probléma
A ruha megfelelő volt egy nemzeti megemlékezéshez. Más országok politikai vezetői is viselnek hagyományos vagy újragondolt nemzeti öltözéket, és ebből normális esetben nem lesz alkotmányos válság.
Magyar Péter akár divatot is teremthet vele. Viselje, ha tetszik neki. Viselje máskor is. Változtasson a szabásán, tegyen rá más gombokat, vagy rendeljen belőle minden miniszterének.
A valódi probléma az arányérzék.
Miközben az országban az elszámoltatás hitelességéről, az NVVH vezetőjének átláthatatlan kiválasztásáról és a kormány saját szavazóival kialakult konfliktusáról folyik a vita, a miniszterelnök időt talál arra, hogy megmagyarázza: senkitől nem kér engedélyt a ruhájához.
Márki-Zay Péter közben már arra figyelmeztet, hogy az Unger-ügy miatt a Tisza saját támogatói érzik elárulva az elszámoltatást. A vitatott kiválasztás pontozólapjai továbbra sem nyilvánosak, a kormány pedig még mindig nem mutatta be ellenőrizhetően, mi alapján győzött Unger Anna a többi jelölttel szemben.
Ehhez képest a kabátvita kényelmes terep. Itt Magyar Péternek egyértelműen igaza van, ellenfelei pedig nevetségesek. Nem kell dokumentumokat nyilvánosságra hozni, döntéseket indokolni vagy mérhető vállalásokat tenni. Elég közölni, hogy nem kér engedélyt.
A választók nem engedélyt akarnak adni, hanem magyarázatot kapni
A Tisza körüli feszültséget az is növeli, hogy egyes politikusai láthatóan sértésként élik meg a számonkérést. Ferenczi Gábor képviselő például „laikusok Facebook-kommentjeiről” beszélt, saját magát és Magyar Pétert pedig „bátor, tökös embereknek” nevezte. A képviselő kioktató reakciójáról itt írtunk.
Most Magyar Péter is azt hangsúlyozza, hogy nem kér engedélyt.
De a választók nem azt állítják, hogy a miniszterelnök csak előzetes népszavazás után választhat kabátot magának. Azt várják, hogy a kormány a jelentős döntéseit indokolja meg, a bírálatokra pedig ne fölényeskedéssel és személyes sértettséggel válaszoljon.
Ez a különbség az öltözködési szabadság és a demokratikus elszámoltathatóság között.
Egy miniszterelnöknek tudnia kell nem válaszolni
A politikai érettséghez nemcsak az tartozik hozzá, hogy valaki gyorsan és határozottan reagáljon. Az is, hogy felismerje, mire nem érdemes egyáltalán válaszolni.
A Fidelitas atilláról szóló támadása pontosan ilyen volt. Egy erőtlen, erőltetett pártpolitikai provokáció, amelyet a miniszterelnöki reakció emelt a hírek közé.
Magyar Péternek nem kell engedélyt kérnie a ruhájához. De talán ideje lenne elfogadnia, hogy az ország vezetőjeként nem minden kritika ellene indított szabadságharc, nem minden bíráló ellenség, és nem minden Facebook-bejegyzés kíván miniszterelnöki választ.
Az atilla maradhat. Az állandó sértődött visszaszólásból viszont lassan tényleg elég.