Mit keres a nem civil Karácsony Gergely a civilek tüntetésén?

Karácsony Gergely a civilek tüntetésén szónokolt.

Sokakat meglepett, hogy a Civil Bázis rendezvényén beszédet mondott a főpolgármester. Karácsony Gergely most épp civilnek láttatja magát, és úgy tesz, mintha soha semmi köze nem lett volna pártokhoz.

Karácsony arról beszélt, hogy Budapest köztársaság marad, de üzent a pártoknak is, hogy nem az a fontos, ki a legnagyobb kicsi. Emellett békét követelt Ukrajnának is.

A főpolgármester sokadik átváltozása feltűnt Lánczos Vera közírónak, aki a Facebook-on így fogalmazott:

„Olvasom itt a világ másik felén, hogy az ellenzék civilekre és pártokra oszlott a nemzeti ünnepen.

Azt is olvasom, hogy Karácsony Gergely a civilek előtt beszélt. Ezek szerint, a civilek úgy hiszik, ő civil. Ő is azt, hogy ő civil? Az a végtelen káosz, ami a magyar polgárok fejében létrejött a civilség és a politika fogalmáról, önmagán túlmutató tünete a magyar politikai közélet nyomorúságának.

Üzenném innen Karácsonynak, a Párbeszédnek, hogy ez a káosz és e káosz napi táplálása is oka, hogy a magyar ellenzékiség a saját vermébe esve vergődik. Egyben magyarázat arra, hogy a Párbeszéd miért csak egy egyszázalékos párt. És aki elemi politikai érzékkel bír, az menekül ezekből a formációkból, mert ezek azok a ragacsok, amelyet a változást akadályozzák.”

A nem civil Karácsony Gergely mit keres a civilek tüntetésén?

Karácsony Gergely volt már a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány alkalmazásában, majd lett LMP alapító. Aztán Együtt, majd Párbeszéd alapító, az MSZP és a Párbeszéd kétszeres miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay politikai szálláscsinálója. Most éppen azon fáradozik, hogy civil szervezetek induljanak a választáson, miközben őt magát is pártok választatták meg Budapest élére.

loading...