Így bukta el a Momentum a DK elleni támadást

A Momentum így bukta el a DK elleni támadást.
Forrás: Orosz Anna Facebook-oldala

Ráczné Földi Judit mandátuma kicsit jelkép lett: a Momentum harca testesült meg benne a DK ellen. Ezt a csatát Gelencsér Ferenc vezette liberális párt elvesztette. Nyilván nem ez lesz az utolsó próbálkozásuk.

Kemény dologra vállalkozott a Momentum, amikor megpróbálta levadászni Ráczné Földi Juditot. Az ok egyértelmű, Gelencsér már korábban meghirdette a harcot a Demokratikus Koalíció ellen. Donáth Annának is volt egy efféle üzenetű beszéde, de ő azóta el is tűnt a nyilvánosságból.

A Momentum nincs jó helyzetben: népszerűsége az 5 százalékos küszöb környékére csúszott le, és Donáth visszatérése sem hozta meg a remélt fordulatot. Eközben működik a Dobrev Klára vezette árnyékkormány, és egyre több, más pártból érkező politikus csatlakozik – köztük több momentumos – a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz.

Ennek a folyamatnak akart véget vetni az a kezdeményezés, hogy Ráczné Földi Judit ne vehesse fel a mandátumát. Ehhez az „erkölcsi alapot” egy bírósági ítélet adta volna, amely semmi olyat nem mondott ki, hogy a székesfehérvári DK-s politikus adót csalt, vagy bármilyen törvénytelenséget követett volna el. Ráadásul rajta volt a hatpárti, közös ellenzéki listán – épp úgy, mint bármely momentumos kollégája. Amikor a listát elfogadták, a Momentum sem emelt kifogást ellene.

A Momentum vesztett, a Kúria döntött: Ráczné Földi Judit képviselő lett

A Momentum annyira elszánt volt, hogy sebet ejtsen a DK-n, hogy a fideszes irányítású Nemzeti Választási Bizottsághoz, majd az ugyancsak a kormány felügyelete alatt álló Kúriához fordultak.

De kudarcot vallottak: megszavazta a mandátumot a DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP, a Fidesz és a Mi Hazánk is. Majd a Kúria is meghozta a DK-ra nézve pozitív ítéletét.

Nem is tehettek mást: Ráczné büntetlen előéletű, erkölcsi bizonyítványa épp ugyanolyan, mint bármelyik más képviselőé.

A parlamenti szavazás furcsán alakult. Ráczné mandátumát megszavazta a DK, a FIdesz, a KDNP, az LMP, a Jobbik, a Mi Hazánk, valamint néhány, a teremben maradó MSZP-s is. Egyetlen nem szavazat sem volt! Távol maradt a Momentum és a Párbeszéd.

Még nem tudni, mi lesz a következménye annak, hogy a Momentum felrúgta azt a szabályt, hogy egymás jelöltjeit megszavazzák a pártok, ráadásul most egy szövetséges párt, velük közösen induló jelöltjét támadták meg.

Felmerül a kérdés, hogy ha a Momentum ennyire megbízható szövetséges, hogyan lehet majd vele az országot koalícióban vezetni?

Ezzel az akcióval a Momentum nem lett népszerűbb, a DK pedig demonstrálhatta egységét.

loading...