Új kormánypárti hang: „Tisztelt árnyékminiszter úr”

Dobrev Klára Árnyékkormánya kétoldalú tárgyalásokon vesz részt Londonban.
Fotó: Dobrev Klára Facebook-oldala.

Úgy tűnik, bejött a DK-nak az árnyékkormány-projekt. Ma már miniszterek és államtitkárok is úgy válaszolnak a Demokratikus Koalíció képviselőinek, hogy „tisztelt árnyékminiszter úr!”

Komáromi Zoltán vagy Dávid Ferenc is azt kellett, hogy megélje az országgyűlésben, hogy így szólítsák a megszólított kormánytisztviselők. Rétvári Bence és Tállai András is ehhez a formulához folyamodott.

A Dobrev Klára vezette árnyékkormány alaposan felkavarta az ellenzéki állóvizet. A DK-s politikusok mellett liberális, MSZP-s, és immár civil taggal is rendelkező testület rendszeresen ülésezik, kormányinfót tart, javaslatokat készít elő. Szakértőkkel, szakszervezetekkel, nagykövetekkel egyeztet.

Több ellenzéki párt politikusa is kapott felkérést a testületbe, ők igent is mondtak Dobrev Klárának, de pártjaik letiltották őket.

Távolságtartó viszonyuk nem ártott az árnyékkormánynak. A felmérések szerint a DK támogatottsága visszanőtt a választási bukás előtti időszak adataihoz. A többi párt a parlamenti küszöb környékére, vagy az alá szorult.


Az Ellenszél további cikkeiért kövess minket a Facebookon is!

loading...