
Korábban az Ellenszél is beszámolt róla, hogy Szücs Balázs VII. kerületi alpolgármester, a Párbeszéd egyik alapítója csatlakozott a Demokratikus Koalícióhoz. Most újabb közlemény jelent meg arról, hogy ismét bővült a párt.
„Erdősi Éva, aki 2019-ben a Párbeszéd politikusaként volt az ellenzék közös polgármester-jelöltje Csepelen, a mai naptól a Demokratikus Koalícióban folytatja politikusi pályáját” – adta hírül a DK.
A párt közleményében hozzáteszi: aktív ellenzéki politikus, aki számára a közpénzek tiszta és átlátható felhasználása kiemelten fontos, így rendszeresen nyilvános adatkéréssel fordul a fideszes vezetésű csepeli önkormányzathoz és közreműködik a helyi ügyletek feltárásában. Mint ismeretes, Erdősi Éva 2020-ban büntetőfeljelentést tett a királymajori közterülethasználati engedély nélkül kialakított DEPO ügyében, a nyomozás jelenleg is folyamatban van.
Erdősi Éva így már nem csupán szövetségesünk, hanem munkáját pártunkban, a Demokratikus Koalícióban folytatja velünk együtt egy szabad Magyarországért és a csepeliekért egyaránt” – zárja sorait a DK.