Itt vannak az Árnyékkormány javaslatai: így lehetne helyretenni az országot

Az inflációról és az egészségügyről is megfogalmazott javaslatokat a DK árnyékkormánya

A Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya egyebek között az infláció, az egészségügy és az épületfelújítások témájában fogalmazott meg javaslatokat – mondta el budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján a párt árnyékminiszterelnöke hétfőn. Az eseményen Dobrev Klára kijelentette, hogy a kormány elveszítette az irányítást a hazai árszínvonal felett.

A Demokratikus Koalíció ezért azt indítványozza, hogy azonnal csökkentsék nulla százalékra az alapvető élelmiszerek „szűk körének” áfakulcsát, és ezt a csökkentést legalább március 31-ig tartsák fenn.

Ezekre a termékekre ezt követően is csak öt százalékos áfakulcsot alkalmazzanak, a népegészségügyi termékadót pedig helyezzék hatályon kívül – kérte. A politikus emellett arra is felszólította a kabinetet, hogy április 30-ig mérsékelje öt százalékosra az energia áfakulcsát, a rendszerhasználati díjakat pedig fagyassza be. Hangot adott annak a véleményének, hogy a pénz és az árfolyam stabilitása bizalmi kérdés, a világ azonban elveszítette a bizalmát az Orbán-kormányban és ennek hatásaként a magyar gazdaságban is. Éppen ezért meg kell állapodni az EU-val, amihez tényleges korrupcióellenes intézkedésekre, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásra és megfelelő, független, demokratikus ellenőrzésre van szükség – jelentette ki Dobrev Klára.

A költségvetés köszönőviszonyban sincs a valós folyamatokkal – fogalmazott az EP-képviselő, aki szerint azonnal új büdzsét kell készíteni, méghozzá hároméves gazdaságpolitikai kitekintéssel és „valós számokkal”. Rövid távon szintén erősítené a magyar gazdaságba vetett bizalmat, ha az ország elkötelezné magát az euró bevezetése mellett – tette hozzá. Bejelentette, hogy indítványaikat a DK frakciója országgyűlési határozati javaslatként be fogja nyújtani a parlamentnek. Másik témára áttérve azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja és elutasítja az egészségügyi ellátórendszer átalakításáról szóló kormányzati elképzeléseket. Súlyos hiba, sőt bűn, hogy a szakrendelők és a háziorvosi ellátások szervezését elveszik az önkormányzatoktól – állította a politikus.

Leszögezte, hogy a valódi megoldást egy minden egészségügyi dolgozót érintő béremelési pálya jelentene. Hozzátette, hogy a várólistákat csak megfelelően finanszírozott programokkal lehet csökkenteni. Hangsúlyozta, a DK életveszélyesnek tartja, amit a kabinet ügyeleti rendszerrel tervez végrehajtani, mert húsz-harmincezeres városok maradnak ügyeleti ellátás nélkül. Arra is kitért, hogy a háziorvosokat és a szakorvosi rendelőket is sújtja a „rezsikatasztrófa”, ezért teljes mértékben finanszírozni kell a rezsiköltségeik emelkedését.

Elmondta, hogy felkérte Komáromi Zoltánt, a párt szakpolitikusát, kezdjen egyeztetést az érintettekkel, mert a DK egy átfogó, minden részletre kiterjedő, végrehajtható alternatívával akar előállni.

Újabb területet elemezve kiemelte, hogy a magyar lakóépületállomány közel nyolcvan százaléka felújításra szorul. Hangsúlyozta, hogy az árnyékkormány olyan programot fog kidolgozni, aminek keretében öt év alatt másfél millió lakást lehet felújítani. Ez a felújítási program megközelítőleg 4500 milliárd forintba kerülne, de a jelentős részét uniós forrásokból lehetne végrehajtani – érvelt a politikus. Rámutatott, hogy az épületfelújítások a klímavédelmi előnyeik mellett mérsékelnék a rezsiszámlákat, miközben az Oroszoroszágtól való energiafüggőséget is csökkentenék.

Arra is kitért, hogy a program ideje alatt a felújításhoz szükséges alapanyagok áfáját öt százalékra csökkentenék. Kérdésre válaszolva Dobrev Klára azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció képviselői meg fogják szavazni a parlamentben Paks I. üzemidejének meghosszabbítását, de a DK és az árnyékkormány nem ért egyet azzal, hogy Magyarország most új atomerőművet építsen. Kérdezték az atomenergiát érintő uniós szankcióról is, amire azt felelte, hogy Magyarországnak kellenek a Paks I. működéséhez szükséges eszközök, Paks II. esetében azonban „mindent elkövetek, hogy ez a pénzkidobás, és egyébként kizárólag csak korrupciós célt szolgáló” beruházás minél hamarabb leálljon.

Egy másik felvetésre azt válaszolta, hogy sehogy nem áll az Apró-villa eladása. Kérdezték az új energetikai minisztériumról, válaszul rámutatott, hogy az árnyékkormány már szeptember rezsi- és energiaügyi árnyékminisztert állított. Hozzátette, nagyon várja, hogy az új miniszter bejelenti, a magyar emberek számláin is jóváírják a nemzetközi piacokon tapasztalható gázárzuhanást.

A sajtótájékoztatón részt vett Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke, és ő válaszolt arra a kérdésre, hogy egy Tokaj környéki, Szegi nevű településen abban az épületben található a párt EP-képviselőinek „kifizetőhelyeként működő” kft., ahol a NAV megtalálta a DatAdat nevű cég könyvelését. A politikus azt mondta, hogy a bérszámfejtéssel foglalkozó céggel a DK európai parlamenti képviselői már az előző EP-ciklusban szerződést kötöttek, és akkor a DatAdat még nem is létezett.

A Demokratikus Koalíció soha, semmilyen formában nem részesült azokból a pénzekből, amelyek külföldről érkeztek a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz (MMM) – szögezte le egy másik felvetésre Molnár Csaba. A kampányban nem kaptak tájékoztatást arról, hogy az MMM ilyen pénzekhez jutott, ezt az elmúlt hetekben, hónapokban a sajtóból tudták meg – tette hozzá.

loading...