Hiába terjeszti ki a kormány egyre több alapcikkre az árstopot, sokan kapnak sokkot hetente a bevásárlókosaruk fölött, látva, mennyit drágult már megint minden. A globális élelmiszer-infláció okairól hallhattunk már eleget, ezek a világ legtöbb országát többé-kevésbé érintik – azt azonban nem magyarázzák meg, miért lóg ki Magyarország felfelé a mezőnyből – írja a Telex.
A forint elértéktelenedése, a magyar élelmiszeripari cégek gyenge teljesítménye és a kormányzati intézkedések mind hozzáteszik a magukét a helyzethez.
A világon mindenhol drágul a megélhetés, az élelmiszerek ára különösen nagyot ugrott az elmúlt évben. De ha magyarként azt érezzük, hogy az itteni árnövekedés még ebben a környezetben is tűrhetetlen mértékű, akkor nem lövünk nagyon mellé. Magyarország ugyanis az őszi élelmiszer-inflációs adataival a világ topligájába került, olyan – alacsonyabb gazdasági fejlettségű és/vagy fegyveres konfliktus, embargó sújtotta – országok mellé, mint Szíria, Ghána, Moldova, Suriname vagy Irán.
Globális pozíciónk nem valami szívderítő tehát, de az európai még ennél is rosszabb.
Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon volt a legmagasabb élelmiszer-infláció már szeptemberben, majd októberre egészen 40 százalékig ugrott fel éves alapon.
Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a drágulás fékezése érdekében néhány alapélelmiszerre még ársapkát is bevezetett a kormány. A maximált árú termékek köre a héten tovább bővült, bekerült a krumpli és a tojás is.
Az ország vezetése annak ellenére reméli ettől a megoldástól az infláció megfékezését, hogy a magyar fogyasztói kosár jelentős része eddig is ársapkás volt (a hatféle élelmiszeren felül a benzin és a rezsi egy része sem piaci áron kapható), a drágulás, különösen ez élelmiszerek drágulása mégis folyamatosan rekordokat dönt.
Az EU szegényebb országai közé tartozó Magyarországon ez azért is különösen rossz hír, mert az EU-átlagnál jóval kevesebbet fogyasztó magyar lakosság a jövedelmének már eleve jelentős részét költötte élelmiszerre. Ez az arány az idén elszenvedett, drámai árnövekedés miatt minden bizonnyal tovább romolhat.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) globális árindexe eközben májusban tetőzött idén, azóta esik (bár még így is jóval magasabb az értéke, mint a tavalyi éves átlag). Az európai élelmiszerárakban ez sajnos nem tükröződik, a legtöbb uniós tagállamban egész nyáron és ősszel folytatódott a drágulás olyan tényezők miatt, mint az aszály, az orosz–ukrán háború hatásai a gabona- és az olajos növények piacán, illetve a részben szintén a háború miatt elszálló energiaárak.
Nem mindegy azonban, hogy az éves alapon mért árnövekedés 15-20 százalékos (mint Németországban) vagy 35-40 százalékos (mint Magyarországon).
A forint fokozatos elértéktelenedése egészen sokáig nem szivárgott be érezhetően a magyar árakba: hiába veszítette el a forint értékének ötödét az euróval szemben 2010 és 2020 között, az MNB azt mérte, hogy nincs érdemi importált infláció Magyarországon. Ez egyfelől meglepő lehet, hiszen rengeteg terméket hozunk be külföldről, amelyekért idegen devizában kell fizetni, de az egész világon alacsony inflációs környezet és a fogyasztókért folytatott verseny megmagyarázhatja a jelenség okát. A 2010-es évek nagy részében a gazdaság amúgy is dübörgött, Kelet-Európában bővült a fogyasztás, a cégek szép profitot tudtak realizálni még úgy is, ha benyeltek némi árfolyamveszteséget, miközben nem kockáztatták az esetleges piacvesztéssel járó áremelést.
Ez a trend elaltathatta a döntéshozók figyelmét, akik rendre csak azt szeretik emlegetni a nemzeti deviza értékvesztése kapcsán, hogy ez versenyelőnyt jelenthet a magyar cégeknek az exportpiacokon, és jó a Magyarországon jelen lévő külföldi munkaadóknak is. Az évtizedekig tetszhalott infláció 2020-as felélénkülése idején azonban elemzők már figyelmeztettek: hamarosan vége lehet annak a trendnek, hogy a cégek árazásában nem jelenik meg a gyenge forint. Azóta egy sor sokkszerű esemény szakadt rá a világgazdaságra, megváltoztak a makroszintű trendek, a forint hanyatlása pedig a jegybank legutóbbi, drasztikus kamatemeléséig folytatódott. A 400 forint feletti euró- és dollárárfolyam nemcsak az olyan termék árára mér drasztikus csapást, amelyeket egy az egyben külföldről hozunk be, de az itthon külföldi alapanyagokból előállított árukéra is.
Pesti Csaba, az AKI munkatársa vonatkozó előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyenge árfolyam hatása az élelmiszerek terén elsősorban az alapanyagoknál, energiánál mutatkozik meg, ezek lettek jóval drágábbak itt, mint más európai országokban. Az AKI-ban ennek megállapításához megnézték néhány alapvető termék költségszerkezetét piacmeghatározó szereplőknél, és az jött ki, hogy amikor az inputárak nőnek külföldön, az forintban kifejezve rendre még nagyobb árnövekedést hoz itthon. Fontosnak találták azt is, hogy a hosszú távú trendek alapján sok termék magyar ára egy külföldi árhoz igazodik, a magyar folyadéktej vagy a sertéshús ára például rendre a német árat követi.
A gyenge forint miatt viszont itt az átgyűrűző hatás ezeknél a cikkeknél felerősödött. Tehát ha Németországban drágulás van, akkor itt is az lesz, de még nagyobb mértékben.
Az élelmiszerárak példája jól illusztrálja, miért nem érvényes már a mai, millió ponton összekapcsolt, hosszan elnyúló termelési láncokkal átszőtt világgazdaságban az a faék egyszerűségű közgazdasági elmélet, amire a kormány előszeretettel hivatkozik – vagyis hogy a gyenge forint inkább jó, mint rossz a magyarországi cégeknek. A deviza leértékelődése járhat ugyan bizonyos kereskedelmi előnyökkel, de amennyiben a magyarországihoz hasonló szintet ér el, az már sokkal inkább árt a gazdaságnak – például az elszabaduló infláción keresztül, amely az alapvető élelmiszereket sem kíméli.
A sajátos magyar adó- és árpolitika
A kormányzati tevékenység közvetve ott húzódik az összes fenti pont mögött, de ahol igazán jól tetten érhető a hatása, az az adó- és árpolitika. A magyar kormány amúgy előszeretettel nyúl bele a piaci folyamatokba, de a válság idei kibontakozásával ezt még gyakrabban teszi meg, nem úszta meg a kiskereskedelem sem.
Egyrészt bevételt vesznek el a cégektől „extraprofitadó” címszó alatt. A kiskereskedelmi különadónak csak nevében van köze az extraprofithoz, valójában egy forgalomarányos sarc: 100 milliárd forint bevétel felett a korábbi, 2,7 százalékos kulcs 4,1 százalékra módosult, 30–100 milliárd forint között pedig a 0,4 százalékos kulcsot növelték 1 százalékosra. Mint azt az új adók kivetésekor írtuk: ezt biztosan a vevők fizetik meg, hiszen a beszedni tervezett 60 milliárd forintnyi többletteherre a cégek alacsony marginja nem ad sok teret. (A kiskerben hagyományosan nagy a verseny, relatíve alacsony az árbevétel-arányos nyereség.)
Másrészt árstopot vezettek be bizonyos termékekre. 2022 januárja óta a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és far-hát, valamint a 2,8 százalékos tehéntej csak annyiért árusítható, amennyibe 2021. október 15-én került, ezáltal ezek a cikkek mostanra több mint egy éves árlemaradásba kerültek minden mással szemben. Az árstop miatt nem érvényesülő piaci árról kaphatunk egy körülbelüli képet, ha megnézzük a környező országokban mennyibe kerülnek ezek a dolgok: legalább 40-50 százalékkal drágábbak.
Az AKI méri, hogy mekkora az egyes termékeknél a beszerzési és az értékesítési ár, vagyis mennyi a kiskereskedelmi üzletek árrése (figyelem, ez még nem a profit, ebből kell kifizetniük a láncoknak a saját működésüket!).
Tanulságos megnézni az árstoppal érintett és nem érintett áruk diagramjait, mert látható belőlük, hogy a maximált árú dolgokat már veszteséggel értékesítik az üzletek, ezt a kiesést pedig minden bizonnyal más termékeken igyekeznek behozni.
Példaként mutatjuk a csirkemellet, amelynek beszerzési ára már messze meghaladja azt, amennyiért árulni szabad az üzletekben, de ugyanez igaz a sertéscombra is.
Hogy melyik boltlánc mivel igyekszik behozni az itt keletkező kiesést, az már egyéni üzleti stratégia kérdése. Általánosságban elmondható az AKI szakértője szerint, hogy a gyártói márkás termékek nagyobb mértékben drágultak, mint a saját márkásak, előbbikhez ugyanis (nem mindig alappal) magasabb minőséget társítanak a fogyasztók, amiért hajlandóak akár jóval többet fizetni.
Raskó György az ársapkák egy másik nem szándékolt mellékhatását világította meg egy példával. Mint mondta, részben a tej árának rögzítése miatt drágult brutálisan a hazai gyártmányú trappista sajt. Hogy miért? Korábban a magyarok nagyobb arányban itták az olcsóbb, 1,5 százalékos zsírtartalmú tejet, így az üzemeknek rengeteg tejzsírjuk maradt, amit fel tudtak használni sajtgyártásra.
Mióta azonban a 2,8 százalékos tej árát maximálták, sok fogyasztó átállt arra, többet kell belőle szállítani, a tejzsírt pedig máshonnan kell drágábban megvenni, így egyre többe kerülnek a belőle készülő sajtok.
Végezetül pedig ott van egy régi ismerős, a világrekorder magyar áfa: egyes kivételezett, 5 százalékos körbe tartozó termékek (pl. disznóhús) kivételével 27 százalékos forgalmi adó sújtja a Magyarországon kapható élelmiszereket. A százalékos jelleg sajátossága, hogy minél nagyobbat nő a nettó ár, nominálisan annál nagyobbat fog nőni a bruttó, vagyis a fogyasztó által érzékelt és fizetett ár.