Sokkoló képek: itt vannak az első fotók a leégett DK-irodákról

Kép forrása: Demokratikus Koalíció Facebook-oldala

Tegnap már Molnár Csaba ügyvezető alelnök lakásán gyűlt össze a DK-s válságstáb (címlapképünkön), hogy felosztva a reszortokat, nekilássanak a szó szerinti hamvakból való feltámadásnak. Korábban írtunk róla, hogy egy apparátusi munkatárs beszámolt arról, miként élte meg a tüzet, és hogy Gyurcsány Ferenc irodáján kívül (ahogy a leégett épületekre a sajtó hivatkozott) mennyi minden köthető még a megsemmisült helyszínekhez.

Most Dr. Oláh Lajos tette közzé a Facebook-oldalán azokat a sokkoló képeket, amelyeken világosan látható: semmi nem maradt abból, ami egykor érték volt a demokratikus párt számára.

Fotó: Oláh Lajos – Facebook

A képeken jól látható, hogy számítógépek, iratok is megsemmisültek, használhatatlanná vált megannyi információ, amely fontos részét képezheti egy párt mindennapjainak.

Fotó: Oláh Lajos – Facebook

A Magyar Szocialista Párt és a Liberálisok felajánlották a DK számára az irodáikat, szolidaritást vállalva az ellenzéki párttal. Egy efféle eset mindenkivel megtörténhet. A katasztrófavédelem eddigi közlései alapján az épületben található étterem szagelszívójának tüzéhez riasztották a tűzoltókat, de arról még nincs információ, hogy ez összefüggésben áll-e a DK irodáinak kigyulladásával.

Találgatások persze vannak, erről is külön cikkben értekeztünk. Mindaddig azonban, amíg a részletes vizsgálat le nem zárul, kár lenne ezekre alapozni.

loading...