
„Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével?” – állt nemrégiben a Ripost címlapján. A hajléktalanokat vegzáló rendeletek után pedig Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy ő maga kérte az aluljárók éjszakai lezárását, nyilván illeszkedve a Fidesz kampányához.
A kormánypártok pontosan tudják, hogy az emberek nem szeretik látni a hontalanokat, sőt, egyenesen undorodnak tőlük. A problémakör azonban komplexebb annál, minthogy néhány rendészeti látszatintézkedéssel megoldják azt, de a Fidesznek nem is ez a célja.
A legfontosabb szempont, hogy a hontalanok ne legyenek láthatóak, hiszen ezzel a hatalom demonstrálja, hogy képes egy sokakat zavaró kellemetlenséget egycsapásra megszüntetni. Ennek a propagandának lehet eredménye az az eset, amely a napokban történt egy kormányablakban.
Belépett egy hajléktalan néni, és annak rendje és módja szerint sorszámot húzott az erre a célra odakészített panelből, de egy pöffeszkedő, bajuszos biztonsági őr kivette a kezéből azt. Buttás H. Anna is a kormányablakban várakozott, és látván az esetet, beszédbe elegyedett a vagyonőrrel. Anna az Ellenszélnek így nyilatkozott:
„Az utóbbi időben többször beszélgetettem hajléktalanokkal. Arról puhatolóztam náluk, hogyan jutottak idáig, persze csak óvatosan, nehogy megbántsam őket. Többen is panaszkodtak, hogy egyszerűen nem tudják elintézni az okmányaikat, mert nem engedik be őket a kormányablakba. Már az ajtónál kitessékelik a hajléktalanokat. Ezeket a történeteket nem is igazán hittem el, majd a napokban én is ügyintézni mentem, és láttam, ahogy a néni sorszámot húz, amikor a biztiőr – mivel látta, hogy egy hajléktalan jött be – elvette tőle a sorszámot és mondta neki, menjen ki, mert koszos a ruhája. Azt is mondta, öltözzön fel tiszta ruhába, tisztálkodjon, és akkor majd bemehet. Ennek az a csapdája, hogy a szállóra tüdőszűrő papírral és okmányokkal engedik csak be tisztálkodni a hajléktalanokat. Jön a hideg, és egy csomó hajléktalannak nincs okmánya emiatt…
Felhúztam magam, odamentem a biztiőrhöz, és kertem, engedje meg, hogy a néni elintézze a személyi igazolványát. Azt mondta, nem, mert másokat zavar. Akkor hangosan megkérdeztem a jelenlévőktől, kit zavar, ha a néni bejön, és elintézni az okmányt. Mindenki csendben volt. Ennek ellenére kiküldtek. Így elmentem és az adományboltba, vettem neki 600Ft-ért egy nadrágot. A fülkében átöltözött, majd visszamentünk. ?”
A biztonsági őr figyelmeztette Buttás H. Annát, hogy tilos a kormányablak területén videofelvételt készíteni, de a visszaélést ennek ellenére a hajléktalan nénit segítő hölgy kamerára rögzítette. Én sem tehetném ki az Ellenszélre, de az eset annyira felháborító, hogy akár még a sajtópert is vállalom, és ha kell, minden olyan biztonsági őrről kiteszek egy ilyen videót, aki hasonlóan aljas módon jár el.
Annát óriási respekt illeti, amiért segített a néninek! Titeket pedig arra buzdítunk, hogy osszátok meg ezt a cikket minél több helyen, hogy ne tehessék ezt meg másokkal is a Fidesz-gépezet csatlósai! Ha hasonló esettel találkoztok azt az Ellenszél Facebook-oldalán üzenetben, vagy az info@ellenszel.hu e-mail címre is elküldhetitek.