Az a bizonyos 20.
Idén huszadik alkalommal tartott évértékelőt a „magyarok megmentője”: Orbán Viktor. Huszadik alkalommal hallgathattuk végig a nem túl magasröptű, konyhafilozófia szintjén mozgó évértékelőt, melyből… mit is tudhattunk meg? A válasz mindennél meglepőbb.
Persze a magam részéről nem vártam csodát. Hetek óta borítékolható volt, hogy a miniszterelnök megpróbálja majd felmondani az unalomig rágott kormánypropagandát. Elvégre az ő székéből nézve most bőven elég, ha megpróbálja mozgósítani a saját szavazóit, hogy még egyszer utoljára legyenek már kedvesek bedobni azt bizonyos beikszelt papírt a trikolór szalaggal átkötött fehér dobozkába (vagyis az urnába).
Ám azt még én sem gondoltam volna, hogy
a Fidesz, élén Orbán Viktorral, ennyire tragikus szellemi állapotban legyen.
Ha ugyanis megpróbáljuk összetenni mindazt, amit hallottunk, akkor egy B-kategóriás horrorfilm forgatókönyve sem jönne ki belőle. Van itt minden: idegen áskálódó hatalmak, új emberfajt kitenyészteni vágyó öreg multimilliárdos, egyszerre életveszélyes és kilóra megvett ellenzék, akik közben mégis gyengék és a túlélésre játszanak, erős ország, amelyik folyton életveszélyben van. Értjük már, hogy mire gondolok?
Mindaz, amit Orbán Viktor elmondott, már nem is ügyel arra, hogy legalább egy kicsit valóságosnak hasson. Még a látszatra sem ad, hogy ez a sztori, amit hallottunk, összefüggő lenne. Bizony, ha le akarnám egyszerűsíteni, akkor Orbán csak annyit mondott, hogy „félj ettől és ennek az ellentétől, félj attól és annak az ellentététől, rettegj és remegj, miközben az én hangomat hallgatod és ha már eléggé félsz, hidd el, hogy én megvédelek”. Ennyi. Orbán kampánya megint egy szóból áll, idézem:
„Félj!”
Szó sincs itt már nagy eszményekről, polgárságról, az ország felemeléséről. Ez már semmi más, csak egy paranoid elme nettó zagyvasága. Őrület, ami sajnos még mindig túl sok honfitársunkat betegítette meg.
De van egy jó hírem: minden olyan társadalom, párt vagy szervezet, ami ennyire elvesztette a kapcsolatát a valósággal, ami ennyire bezavarta magát a saját irracionális félelem-buborékjába, meglepően rövid idő alatt foszlott semmivé.
Emlékszünk még, hogyan kezdődött Ceaușescu bukása? A román diktátor hatalmas tömeget hívott össze, hogy mindenki őt istenítse. Kötelezték az egész népet, hogy élőben nézze a tévét és imádja a legfőbb vezért. Aztán egy arc nélküli ember a tömegből fújolni kezdett. Aztán egy másik is. Aztán jött a harmadik, míg végül az egész tér fújolt. Fújolt mindenki a tévék előtt és fújoltak a rádiót hallgatók is. Ceaușescu megszeppent és semmit sem értett. Kínosan hebegett-habogott, „hallózott” a mikrofonba, mert ő is elszakadt a valóságtól. A többi pedig, ahogy mondani szokták, történelem.
Lehet, hogy Orbán Viktort is alig egy fújolás választja már el a biztos bukástól?