Váratlan fordulat: megjöttek a legújabb számok – Orbán ennek nem fog örülni

Végre jó hírek!

A 24.hu megbízásából átfogó kutatást végzett a Republikon Intézet. Ám a szokásos „Ön melyik pártra szavazna?” kérdés helyett most mást vizsgáltak és arról kérdezték az embereket, mennyire hisznek az áprilisi kormányváltásban. Az eredmény mindenkit megdöbbentett. Orbán ennek nem fog örülni.

Noha ma még az ellenzéki pártok támogatottságán ez nem látszik (áprilisig persze ez bőven változhat még) a kutatás szerint

„az emberek ugyanakkora aránya gondolja azt, hogy a választásokat a Fidesz nyeri majd, mint azt, hogy akár a kormányváltás is elképzelhető.”

Vagyis az egész országban nézve 50-50% az arány, ami éles versenyt jelez előre. Ám ha megnézzük, hogy mit gondolnak az ellenzékiek, akkor bizony könnyen olyan érzésünk lehet, mintha sok évnyi hallgatás után valaki elárulná nekünk a titkot, miszerint a csodafegyver már készen, most már csak be kell vetni!

A helyzet ugyanis az, hogy az ellenzéki szavazók háromnegyede szerint kormányváltás lesz áprilisban. Ami különösen erőssé teszi ezt az állítás, hogy a bal-liberális és a jobbikos szavazók ugyanakkora mértékben hisznek a győzelemben. Ez pedig azt jelenti, hogy

„ez jó hír az ellenzéki pártoknak, elvégre azt jelenti, hogy szavazóik nem érzik elvesztegetettnek a rájuk adott voksot.”

A választók ugyanis okosak. És a négy évvel ezelőtt választás megtanította nekik, hogyha változást akarnak, akkor minden esetben a legerősebb egyéni jelöltre kell voksolniuk. Listán persze mindenki kedvére válogathat, de a Fidesz akkor verhető meg, ha a 106 egyéni körzetben sikerül kibillenteni.

A Fidesz szavazókban gyűlik a feszültség

Ezzel együtt más érdekes folyamatokra is fény derült a kutatásból. Legfőképpen arra, hogy a Fidesz szavazóinak már 10%-a, tehát minden tizedik fideszes elégedetlen a kormány teljesítményével. Odáig még nem jutottal el, hogy pártot váltsanak, de ha esetleg otthon maradnak, az pont jelentheti azt az utolsó cseppet a pohárban, ami Orbán Viktor bukásához kell majd.

Apropó, Orbán Viktor! A miniszterelnök tegnapi összefüggéstelen gyűlöletbeszéde erőt próbált sugározni, de a számok által is alátámasztott valóság az, hogy itt még bármi megtörténhet. Márpedig ismerjük a költő híres sorait:

„Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!”

loading...