Aranykonvoj-ügy: Hajdu meggyanúsítása után Orbán azonnal támad

Ahogyan arról az Ellenszél is beszámolt: gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ (TEK) volt főigazgatóját az „úgynevezett” aranykonvoj-ügyben. A hírre Orbán Viktor azonnal nyílt politikai ellentámadással reagált. A Fidesz elnöke „tiszás politikai leszámolást” emleget, és példaképnek nevezi a tábornokot, miközben a hatóságok hétrendbeli, sanyargatással elkövetett jogellenes fogva tartás bűntettét vizsgálják. A tét immár messze túlmutat egyetlen ember sorsán: a magyar jogállamiság garanciái és az Orbán-korszak legfontosabb erőszakszervezetének működési kultúrája került a mikroszkóp alá.

A Fidesz hatalomgyakorlásának egyik legrégebbi reflexe lépett működésbe: ha egy a rendszerhez szorosan kötődő, kulcspozíciót betöltő szereplő bajba kerül, azonnal kinyílik felette a politikai védőernyő. A kérdések helyére jelszavak, a tények helyére háborús retorika, a jogi felelősségre vonás helyére pedig a lojalitás kerül.

Tények helyett geopolitikai narratíva

Amikor kiderült, hogy Hajdu Jánost az ügyészség meggyanúsította, Orbán Viktor nem jogi vagy eljárásjogi aggályokat fogalmazott meg. Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azonnal „tiszás politikai leszámolásról” írt, amelyet szerinte a jelenlegi miniszterelnök utasítására indítottak. A posztban felbukkant minden olyan elem, amely a kormánypárti kommunikációs gépezet bejáratott eszköze: külföldi (ukrán) érdekek, titkosszolgálati machinációk, több ezer milliárdos pénz- és aranyáramlás, valamint a „nemzetét védő, hősies tábornok” képe.

Szakmai szemmel nézve ez egy klasszikus keretezési technika. A cél, hogy a közvélemény figyelmét eltereljék a konkrét, nagyon is fizikai valóságban gyökerező büntetőjogi gyanúról, és az egészet egy megfoghatatlan, geopolitikai dimenzióba emeljék. Ha a tábor elhiszi, hogy Hajdu áldozat, akkor az ügyészségi kérdések automatikusan nemzetbiztonsági támadásnak minősülnek.

Mi történt a színfalak mögött az ukránokkal?

A kormánypárti narratíva hamis leegyszerűsítéssel él, amikor úgy állítja be az esetet, mintha a magyar állam jogos fellépését büntetnék. Egyetlen komoly jogász vagy politikai szereplő sem vitatja: egy szuverén államnak joga és kötelessége ellenőrizni, lefoglalni és nyomozni, ha több ezer milliárdos, gyanús pénz- és aranyszállítmány halad át a területén.

A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúja azonban nem a lefoglalás tényét vitatja. A vád hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogva tartás bűntette. A jogállami keretek próbája ugyanis az, hogy mi történt az érintett hét ukrán állampolgárral az elfogásuk után. A hatóságoknak tisztázniuk kell az alábbi, máig megválaszolatlan kérdéseket:

• Milyen jogcímen és meddig tartották fogva az érintetteket?

• Miért maradtak a TEK szigorú őrizetében akkor is, amikor a hivatalos státuszuk már nem gyanúsított, hanem csupán tanú volt?

• Szakmailag és jogilag indokolt volt-e a megbilincselésük, a látást akadályozó textil használata és a hosszú órákon át tartó szabadságelvonás?

Ezek az intézkedések feszegetik a hatósági fellépés és az önkényes, jogellenes sanyargatás közötti vékony határvonalat. Ha a törvényt nem kell betartani az „államvédelem” nevében, az már nem biztonságpolitika, hanem hatalmi önkény.

A TEK, mint korszakos szimbólum repedései

Az ügy politikai érzékenységét az adja, hogy a Terrorelhárítási Központ nem egy egyszerű rendőrségi szerv. A 2010-ben létrehozott, fegyveres erővel és különleges jogosítványokkal felruházott szervezet az Orbán-korszak egyik leglátványosabb hatalmi szimbóluma. Hajdu János, aki korábban Orbán Viktor személyi testőrségét is vezette, a rendszer megkérdőjelezhetetlen bizalmi embere volt.

Ha az ügyészségi gyanú bizonyítást nyer, az nem csupán egy egyéni, adminisztratív túlkapás lesz. Rávilágít arra az intézményi kultúrára, amely a hatalom csúcsán uralkodhatott: vajon a jogszerűség, vagy az utasítások feltétlen, minden határon túli végrehajtásának kultúrája dominált a magyar fegyveres testületeknél?

Hol húzódik a parancsnoki lánc vége?

Hajdu Jánosnak – mint minden állampolgárnak – joga van a tisztességes eljáráshoz, a védelemhez és maradéktalanul megilleti az ártatlanság vélelme. De egy működő demokráciában az a normális ügymenet, ha egy egykori hatalmi szereplő gyanúba keveredése esetén a hatóságok kérdéseket tesznek fel.

Az aranykonvoj-ügyben a független vizsgálat nem állhat meg a TEK volt vezetőjénél. Fel kell tárni a teljes parancsnoki és döntési láncot. Tudni kell, ki adott utasítást a vitatott intézkedésekre, ki hagyta azokat jóvá, és ki felügyelte a jogszerűséget. Amikor Orbán Viktor azt üzeni: „Kiállunk melletted, tábornok úr!”, azzal egyértelművé teszi, hogy a lojalitást választja a jogállammal szemben. A magyar társadalom azonban a teljes igazságot érdemli, függetlenül attól, kinek a számára lesz politikai értelemben kellemetlen a végeredmény.