Donáth Annát a saját támogatói is keményen bírálják a DK támadása miatt

Donáth Anna újabb bejegyzést tett közzé.

Donáth Annát a saját Facebook-oldalán a saját támogatói is keményen bírálják a DK támadása miatt.

Tegnap délután Donáth váratlanul új posztot tett ki a Facebook-oldalára, hogy azért kezdett el kiállni az igazság mellett – a DK támadásával -, mert ebben a politikában hisz. Ez a második írása már inkább magyarázkodás, és a kommentelők döntő többsége is élesen bírálja a Momentum európai parlamenti képviselőjét.

Kínos helyzetbe hozta magát Donáth Anna. A saját pártjában sem mindenki támogatja, hogy nekiment a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak. Sőt, több vezetője a pártnak nem is tudott Donáth magánakciójáról, nem is értenek vele egyet.

A liberális politikus Facebook-oldala is hemzseg a bírálattól, pedig itt nyilván a támogatói sorakoznak fel elsősorban. A legtöbben nem értik, miért csinálta, hogy váratlanul megtámadta az eddig szövetséges DK-t. Számos kommentelő felveti, hogy amit ír, az hiteltelen, mások súlyos csalódásként élték meg az akcióját. Olyat is találtunk, aki a Gyurcsány-kormány eredményeit, sikereit sorolja fel.

Akad néhány lila szívet is mellékelő támogató, de ezek nemigen tartalmi megjegyzések, inkább a „veled vagyunk” és „hajrá Anna” tartományban maradnak.

A kommentek legalább 80 százaléka súlyos bírálatot mond a Momentum politikusáról. Vélhetően az első, a Válasz Online-on megjelent cikk utáni bírálatok miatt gondolta úgy Donáth, hogy magyarázkodva próbálja megerősíteni álláspontját.

Probléma, hogy ezen az úton a Momentum, a DK-val együttműködésben érdekelt önkormányzati jelöltjei nem fogják követni, és egyetlen politikai elemző sem volt, aki kiállt volna mellette.

További cikkeinkért kattints ide!

loading...