
Egy elmaradó kampányút okáról kérdezte Donald Trumpot a Reuters tudósítója. Az elnök a riporter külsejét kezdte sértegetni, majd két nappal később a fényképét is megosztotta, ugyanazzal a személyeskedő üzenettel.
Jacob Bogage csütörtökön, az Air Force One előtt kérdezte meg az elnököt, összefügg-e a kansasi kampányút lemondása azzal, hogy belefáradt az utazásba. A TheWrap beszámolója szerint Trump erre előbb a kérdést, majd a kérdezőt támadta.
Amikor megtudta, hogy Bogage a Reutersnek dolgozik, a hírügynökséget is szidni kezdte. Ezután a többi újságíróhoz fordulva a riporter fizikai állapotán élcelődött.
„Undorító vagy” – válaszolta az újságírónak
Trump azt mondta, tökéletesen érzi magát, Bogage-nak pedig azt vetette oda: „Undorító vagy. Hozd magad formába, pokolian nézel ki.” A tudósító közben jelezte, hogy arról szeretnének meggyőződni, az elnök jól van-e.
Szombaton újra elővette a fényképét
Az ügy október 31-én folytatódott. Trump a Truth Socialön Bogage fényképét osztotta meg, a képre pedig a külsejére tett korábbi sértést írták. A kísérőszövegben külön megnevezte a Reuters hírügynökséget – írta a TheWrap.
A Fehér Ház Rapid Response 47 nevű kommunikációs fiókja is közzétette a szóváltás felvételét. A kísérőszöveg szerint az elnök „megsemmisítette” az „álhírgyártó” újságírót. A posztot nevető emojikkal egészítették ki.