
A Fidesz számára kínos helyen fotóztak katonai szállítmányt. A Facebookon osztotta meg a fotót Bojár Iván András, amin a szerencsétlen helyen elhaladó szállítmányt lekapták.
A napokban indított meglehetősen egyszerű plakátkampányt a kormánypárti CÖF-CÖKA, aminek az a fő üzenete, hogy az ellenzék háborúpárti, belesodornák Magyarországot az ukrajnai háborúba, és ettől csak a béketábort vezető Putyin-barát Orbán Viktor mentheti meg az országot. Sőt, Európát, sőt, talán az egész világot.
Bojár Iván András írása:
„A kutyás Kovács Gergőtől loptam. A képet föl lehetne hímezni a magyar zászlóra. Minden rajta van, ami ma ez az ország. Az oroszpárti, következésképp haborúpárti, minden néphülyítése mellett a háborúban aktív fidesz minden idők legocsmányabb karaktergyilkos hazugságkampányának óriasplakátja egy általuk letagadva engedélyezett vasúti fegyverszállítmány előtt.
Mindennek a hátterét az általuk győlölt Budapest hagyományos látképét ma már domináló MOL székház, amely, a Putyin által diverzív céllal, mesterségesen szított gáz és olajár robbanás okozta válság legnagyobb nyertese. Tulajdonosai minden idők legnagyobb osztalékát vették ki a válságév végén, sőt ugyanekkor munkaszervezési szempontból tökéletesen szükségtelen, elképesztően környezetterhelő, greenwashing mázzal leöntött presztizsépületet, luxus irodaházat avattak.
Lopás, szociális közöny, a kizsigerelt adófizetők terhére mérhetetlen gazdagodás, hazaárulás, környezetkárosítás és hazudozás a végtelenségig. Még jó, hogy elkészült Hatvanpuszta, ami Orbán életének valamennyi legális jövedeleméből egész biztos nem jöhetett volna létre. Van hát minek örülniük a híveknek. Ott van már „gondolkozó sétány” is. Tessék használni.”
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!