
A Madách Színházban Szabó P. Szilveszter váltja Szirtes Tamást, az Újszínházban Csiby Gergely követi Dörner Györgyöt. A két igazgatói pályázat eredményét november 3-án jelentette be Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár.
A Madách élére heten, az Újszínház vezetésére tizenhatan pályáztak. Mindkét posztot öt évre hirdették meg. A felhívások szerint az új igazgatók megbízatása 2027. január 31-től 2032. január 31-ig szól.
A Madách új igazgatóját az Elisabethből ismerheti a közönség
Szabó P. Szilveszter az Elisabeth előadásaiban a Halált, a Rómeó és Júliában Tybaltot játszotta a Budapesti Operettszínházban. A Jászai Mari-díjas színész 2023-ban az Operettszínház vezetésére is pályázott.
Szirtes Tamás 1973 óta rendez a Madáchban, 2004 februárja óta igazgatja a színházat. Idén újra indult a posztért. Rendezőként a mai napig meghatározza, mit látnak a nézők az Erzsébet körúton. Tavaly a színház 367 saját előadásából 316 alkalommal olyan darabot játszottak, amelyet ő rendezett vagy társrendezőként jegyzett.
Szeptemberi feltárásunkban a Madách beszámolója alapján azt is megírtuk, hogy a színház 2025-ben összesen 123,2 millió forintot számolt el Szirtes Tamás díjazására. Ebből 92,1 millió forintot tettek ki az alkotói díjak és a jogdíjak. Szirtes Tamás a Kontrollnak később arról beszélt, hogy a többi között a Macskák és Az Operaház Fantomja előadásai után is kap rendezői jogdíjat.
Csiby Gergely drámaírói műhelyt tervez az Újszínházban
A Paulay Ede utcai színházat 2012 februárja óta vezeti Dörner György. Utódja, Csiby Gergely négy alkotótársával dolgozta ki a pályázatát. Dicső Dániel, Király Dániel, Kopek Janka és Milovits Máté vett részt a közös munkában.
Csiby Gergely a Papagenónak elmondta, hogy továbbra is magyar darabokra építené a műsort. Ritkán játszott műveket venne elő, és drámaírói műhelyt indítana, ahol a szerzők a mai Magyarországról írhatnának új darabokat. A független társulatoknak is helyet adna az Újszínházban. Amikor arról kérdezték, mivel kezdené a munkát, elsőként a társulattal való találkozást említette.