Húsvét jön, galád módon akarják tőrbe csalni a nyugdíjasokat

Húsvét jöttével a csalók is egyre aktívabbak. Figyelmeztetés az időseknek.
Fotó: ellenszel.hu

Nemsokára itt a húsvét, és ezt a csalók is tudják. Ilyenkor furmányos módszerekkel próbálnak az idősek közelébe férkőzni. Többek között olyan hirdetéseket tesznek közzé, amelyek félrevezetőek, és azt sejtetik, hogy húsvéti praktikákat rejtenek. A gyanútlan olvasó pedig rákattint, és egy adathalász, vírusos oldalra kerül.

Az internet csak annyira biztonságos, mint egy nagyvárosi utca. Sok minden van ott, amit keresünk, de zsebtolvajokból is van elég. Éppen ezért fontos, hogy a főként nyugdíjasokat célzó, átverésekre épülő hirdetéseket felismerjék az idősek, és megelőzzék a bajt.

Korábban az Ellenszél is több alkalommal cikkezett már az újabb és újabb trükkök leleplezéséről. Ilyen volt többek között, amikor a csalók azzal fenyegették a nyugdíjasokat, hogy idén nem kapnak nyugdíjat.

Ezúttal a húsvét eljövetelét váró idősekre próbálnak hatni, méghozzá az ünnepi menüre készülődő nagymamák és nagypapák váltak célponttá. Ha az alábbi hirdetések valamelyikét látja, semmiképp ne higgye el, hogy a tojás és a hús megmosásáról fognak majd beszélni. Ez csak beetetés, a cél, hogy érdeklődve rányomjon a hirdetésre, és máris a csalók oldalán találja magát.

Húsvét közeledtével aktívabbá válnak a csalók, akik a nyugdíjasokat akarják becsapni.

Az idős emberek egyre gyakrabban válnak a csalók célpontjává, különösen az ünnepi időszakban. Ezért fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, milyen módszerekkel próbálkoznak a csalók, és hogyan lehet védekezni ellenük. Néhány tippet adunk arról, hogyan tudjuk megvédeni magunkat a nyugdíjasokat célozó csalásoktól.

A húsvét a csalás melegágya lehet

Soha ne osszuk meg senkivel a banki adatainkat vagy a személyes azonosítóinkat. Azonban sokan úgy tesznek, mintha banki alkalmazottak lennének, és így próbálják megszerezni az érzékeny adatainkat. Az idősebb embereknek különösen fontos, hogy megjegyezzék, hogy a bankok soha nem kérnek ilyen adatokat.

Vigyázzunk arra, hogy kikkel osztjuk meg a személyes adatainkat az interneten. Az online csalók hamis profilokat hoznak létre, és azt állítják, hogy barátok vagy családtagok. Soha ne osszák meg a banki információikat, a személyes azonosítókat, vagy bármilyen más érzékeny információt az interneten.

Ha gyanús telefonhívást kap, ne ossza meg az érzékeny információkat ismeretlenekkel. A csalók gyakran hívják fel az embereket, és úgy tesznek, mintha rendőrök, banki alkalmazottak vagy más hivatalos személyek lennének. Az idősebb embereknek fontos, hogy nagyon óvatosan járjanak el a telefonhívásokkal kapcsolatban, és csak akkor osszák meg az információkat, ha biztosak abban, hogy az a személy valóban az, akinek állítja magát. Nyugodtan kérje a türelmét, hívja fel a bankot vagy akár a rendőrséget, és ellenőrizze, hogy valóban igaz-e, amit a telefonban állít az illető. Kérjen tőle visszahívást!

  • Ha valóban az, akinek mondja magát, vissza fogja hívni később, miután sikeresen leinformálta
  • A csalók szinte minden esetben nyomás alá próbálják helyezni az áldozatot, és sürgetik őt. Ha azt tapasztalja, hogy azonnali döntésre akarják presszionálni, bontsa a vonalat, és kérjen segítséget! Nincs ugyanis olyan eset, ahol telefonon keresztül, azonnali döntést vagy adatokat kérne Öntől egy hivatalos személy vagy egy bank.

Húsvét közeledtével sajnos egyre több csaló próbálkozik az idősebb emberekkel. Azonban ha mindannyian odafigyelünk, hogy milyen információkat osztunk meg, és milyen emberekkel kommunikálunk, akkor csökkenthetjük a csalások kockázatát.

 

loading...