Honnan ered a szexi fehérnemű?

A szexi fehérnemű szinte egyet jelent az élvezetekkel. Egy igazán mutatós darab eléggé dögös tud lenni, így akár érintés nélkül elérhető vele, hogy a férfiak azonnal a hölgyekre szegezzék a tekintetüket. Az viszont mondhatni rejtély volt eddig, hogy honnan is ered ez a fajta fehérnemű, ami ennyire hatásos tud lenni. Ebben a cikkben eláruljuk ezeknek a daraboknak a történetét. 

A szexi fehérneműk eredete

Ha megkérdezünk egy férfit arról, hogy kinek köszönhető ezeknek a ruhadaraboknak a megjelenése, akkor talán azonnal azt mondanák, hogy a hölgyeknek. A legtöbb nő pedig pont fordítva gondolja, így eddig nem igazán volt válasz arra, hogy akkor most mi is a történetük. A Szeresdmagad.hu szexi fehérneműi ugyanonnan származnak, ahogy bármelyik másik típus. 

Maga a fehérnemű szó eredete Franciaországból származik. A “lingerie” szóból ered, ami utal arra az anyagra, amiből készülnek ezek a darabok. A női alsóneműk azonban már évezredek óta jelen vannak a hölgyek és persze az urak életében. Korábban még kicsit másként nézett ki, de a céljuk máig ugyanaz. 

Mi hozta el a sikert?

A korai középkor igen sötét volt, ebben az időben a hangsúly az élelem utáni kutatáson és a túlélésen volt. Éppen ezért kizárt, hogy ekkor érdeklődést mutattak volna az emberek a szexi fehérneműk iránt. Az azonban már jobban elképzelhető, hogy miután egy-egy nő nagyon sokáig viselt egy adott ruhadarabot, mosták és hordták őket, így azok már annyira elhasználódtak, hogy vonzóak voltak a férfiak számára. 

Elképzelhető, hogy nem szándékos volt ezeknek a ruháknak a kitalálása és megalkotása? A középkor végéhez érve ugyanis már jelen volt az érzékiség és a szerénység. A társadalmi norma alapján az arcot kivéve egyik testrész sem volt látható. Az azonban már elképzelhetetlen, hogy a zárt ajtók mögött és a bodélyházakban ne kerültek volna elő ezek a típusok. 

A fehérneműk piacának felpörgése

Az 1800-as években előkerültek a bővebb alsó nadrágok, amiket a hölgyek a ruhájuk alatt hordtak. Amelia Bloomer volt az első nő, aki úgy gondolta, hogy ebben lehet potenciál, és elkezdte értékesíteni ezeket a változatokat. 

Az első modern melltartóra a század végéig várni kellett, míg az első kosaras modellt 1914-ben dobták piacra. Ezek már megemelték a melleket, nem pedig összenyomták azokat. Később jött a harisnyakötők korszaka, hiszen egyes esetekben ezek is igazán mutatósak és szexik tudnak lenni. Bár később megjelentek a harisnyanadrágok, napjainkban is lehet kapni divatos kötőket. 

A legtöbb ember tehát egyetért abban, hogy bármilyen tangáról, melltartóról, esetleg egyéb kiegészítőről van szó, a fontos az izgalom fenntartása. Bár azzal kevesebben vannak tisztában, hogy ezek a típusok nem túl kényelmesek, hiszen ha azok lennének, akkor a nők folyamatosan ezekben járnának mindenhova. Sok esetben azonban a kényelem és az erotika nem zárja ki egymást, hiszen szexi fehérnemű nélkül szinte nem létezne a csábítás sem.

loading...