
Zsinórban második éjszakája vonulnak grúzok ezrei az utcára Grúzia fővárosában, Tbilisziben, hogy az ukrajnai orosz invázió ellen tüntessenek – áll a BBC tudósításában.
A pénteki éjszakába nyúló tüntetésen körülbelül 30 ezren vonulnak a híradások becslései szerint. Néhányan a jelenlegi grúz kormány elleni jelszavakat skandáltak, miután a kormánypárt közölte, hogy nem csatlakozik az Oroszországgal szembeni nyugati szankciókhoz.
„Szeretném világosan és egyértelműen kijelenteni, hogy nemzeti érdekeinket és a nép érdekeit figyelembe véve Grúzia nem tervezi, hogy részt vesz a pénzügyi és gazdasági szankciókban, mivel ez csak még nagyobb kárt okozna országunknak és lakosságunknak” – mondta Grigol Mgaloblisvili, a grúz miniszterelnök pénteken korábban.
Oroszország 2008-ban megszállta Grúziát, hogy segítse az oroszbarát szeparatista erőket. Sok szempontból hasonló volt az a háború, ami ezekben a napokban bontakozik ki Ukrajnában.