
Orbán, a nyájas hazudozó nem félti a kárpátaljai magyarokat
Imádkoznak a békéért, a magyarok életéért azok a honfitársaink, akik jelenleg is az Oroszország által indított, véres háborúban védik egymást és a hazájukat. Orbán egy –> tovább
Imádkoznak a békéért, a magyarok életéért azok a honfitársaink, akik jelenleg is az Oroszország által indított, véres háborúban védik egymást és a hazájukat. Orbán egy –> tovább
A tegnapi nap mindenki számára meglepő és izgalmakkal teli volt. Egyik napról a másikra a Wagner zsoldosok elindultak Moszkva felé. Mivel senki nem számított rá, –> tovább
Orbán hazugságaival könnyedén leszámol Sándor Fegyir, leendő ukrán nagykövet. A magyar állami propaganda-televíziókban Ukrajnát már úgy mutatják be, mintha a háború kiindítója lenne, nem pedig –> tovább
Szörnyű eset történt Baja városában. Egy zászló került ki a Grassalkovich-kastély, vagyis a városháza épületére. Illetlenségnek hívják a felbőszült kormánypártiak, de van olyan is, aki –> tovább
Amióta Orbán Putyinnal barátkozik, sok mindenben segített a magyar kormány az oroszoknak. 2015 óta például bojkottálják Ukrajna NATO-csatlakozását. Ha ez nem lett volna így, talán –> tovább
Kósa Lajos nem az eszéről híres, nem is emiatt szeretjük, ez talán már a fideszeseknek is nyilvánvaló. Néha azonban ő is tud olyan gonosz és –> tovább
Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán írt arról, hogy a Demokratikus Koalíció milyen következetes álláspontot képvisel Oroszország háborújáról. A volt miniszterelnök nem finomkodott, 11 pontban foglalta –> tovább
Izgalmas hónapok elő néz az európai dízelpiac a Telex szerint. Ennek oka, hogy február 5-én életbe lép az EU olajtermék-szankciója, azaz a szankció második üteme. –> tovább
A korábbiaknál nagyságrendekkel súlyosabb fegyverszállítmány Ukrajnába juttatásáról döntött Joe Biden amerikai elnök. A döntést a Kongresszus is jóváhagyta. Az amerikai elnök a héten már megítélt –> tovább
Az ukrán állami Energoatom hétfőn Telegramon írt arról, hogy orosz katonák lőszereket robbantottak fel a zaporizzsjai atomerőmű egyik reaktora előtt. Hozzátették: az oroszok további robbantásokat –> tovább
Már az invázió kezdetekor is kérte Kínát Oroszország, hogy adjon hadi eszközöket és fegyvereket – írja a Guardian híre alapján a Telex. Mindezt amerikai tisztségviselők mondták –> tovább
A lengyel határ közvetlen közelében lévő katonai kiképzőközpontot támadtak meg Nyugat-Ukrajnában A Guardian azt írja, hogy a nemzetközi kiképzőközpontnak otthont adó, a lengyel határtól mindössze –> tovább
Légiriadót hirdettek szombaton Ukrajna központjától, Oroszországtól és a harmadik hete zajló konkrét hadműveletektől legtávolabb eső megyéjében. Kárpátalja egész területén megszólaltak a szirénák hajnali 5:40-kor, a –> tovább
Rakétacsapást mértek a nyugat-ukrajnai Luckra és a magyar határtól nem messze található Ivano-Frankivszkban is robbanásokról számoltak be. Luck igen távol van a fronttól, a nagyvárost most –> tovább
Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerdán arról beszélt, hogy a Donyec-medence szakadár „köztársaságai” elleni átfogó ukrán támadást előzött és hiúsított meg az Ukrajna –> tovább
Az USA jelez: Orbán Viktor nemkívánatos személy a Nyugaton, nemkívánatos a szabad világ katonai-politikai szövetségeiben, ezért ne is számítson semmi jóra. Antony Blinken külügyminiszter után –> tovább
Az Orbán-kormány már egy hete vehemensen hangoztatja azt, hogy Magyarország nem enged át fegyverszállítmányokat a területén Ukrajnába, de kiderült, hogy mégis engedélyezték a szállításokat. Magyarország nem –> tovább
Vasárnap este az ukrán online újságok jelentős részében megjelent a hír, hogy bizonyos értesülések szerint az orosz diktátor napjai meg vannak számlálva. Hazaárulás vádjával rövidesen –> tovább
Az Egyesült Államok olyan megállapodást tervez kötni Lengyelországgal, ami szerint ha a lengyelek átadják Ukrajnának vadászgépeiket, akkor az USA F-16-osokkal pótolná azokat. Az Amerikai Egyesült –> tovább
Érdekes improvizált páncélzatot sikerült lefotózni néhány orosz katonai teherautón Ukrajna térségében Még a nyílt orosz-ukrán háború kezdete előtt sikerült fotózni pár képet olyan orosz harckocsikról, –> tovább
Felfüggeszti valamennyi üzleti tevékenységét Oroszországban és Fehéroroszországban az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB), amelyet épp azért hoztak létre 2016-ban, hogy ellensúlyozza a Világbank és az –> tovább
A francia elnök figyelmeztette a világot: Putyin egész Ukrajna megszállására készül Emmanuel Macron másfél órán át beszélt telefonon Vlagyimir Putyinnal, aki a francia elnök szerint –> tovább
Második hetébe lépett az Ukrajna ellen indított orosz háború, és a Nagy Oroszországnak még mindig nem sikerült igazán nagy sikereket elérnie. Tóta W. Árpád szerint –> tovább
Az IKEA is csatlakozik a nyugati nagyvállalatok által hirdetett Oroszország elleni bojkotthoz. A cég döntése Oroszországban és Fehéroroszországban több mint 15 ezer embert érint. A –> tovább
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök friss videót tett közzé a Facebook-oldalán, amiben arról beszélt, hogy az ukrán védvonalak kitartanak, de az oroszok éjfél óta folyamatosan lőtték az –> tovább
Már egy hete tart az orosz–ukrán háború, és nem látszik még a vége. Éjjel tovább folytatódtak az Ukrajna legfontosabb városaiért dúló harcok. Robbanások Kijevben Éjjel –> tovább
A német hatóságok lefoglalták egy orosz oligarcha 512 láb hosszú jachtját Hamburgban. Aliser Uszmanov jachtjának hossza másfélszer több, mint egy focipályáé. Uszmanov ellen hétfőn szankciókat –> tovább
Egy szerdai interjúban 180 fokos fordulatot véve teljes mellszélességgel állt ki Ukrajna mellett Donald Trump. A volt amerikai elnök felszólította Oroszországot, hogy hagyják abba a harcokat. –> tovább
Egymillió dolláros jutalmat ajánlott fel Vlagyimir Putyin orosz elnök letartóztatásáért egy orosz vállalkozó – írja a The Jerusalem Post cikke alapján az euronews. Alex Konanihin a LinkedIn –> tovább
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerdán egy interjúban kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „fizikai kiiktatása” lehet az egyetlen módja az ukrajnai háború befejezésének – jelentette –> tovább
Megérkezett Ukrajnába és sikeresen át is adták a hadseregnek Németország fegyveradományát – erősítették meg német kormányzati körökből a Spiegelnek. A csomagban 500 darab Stinger légvédelmi –> tovább
Felszállt az amerikaiak úgynevezett végítélet-repülője Rövid gyakorlaton vett részt az Amerikai Egyesült Államok Légierejének egyik olyan gépe, amely képes átvészelni egy nukleáris csapást – írja –> tovább
Az oroszok szinte teljesen lerombolták a Kijevtől mindössze ötven kilométerre fekvő 13 ezer fős kisvárost, Borodjankát, de a védők nem adták fel a harcot – –> tovább
Az elmúlt egy hétben az Ukrajnát ért orosz agresszió zárójelbe tette az elmúlt 12 év magyar külpolitikáját és a keleti nyitást, ez pedig érinti Paks –> tovább
Több száz munkás és helyi lakos állta el a délkeleti Enerhodar város közelében fekvő ukrán atomerőműhöz vezető bekötőutat a térségben előrenyomuló orosz erők előtt szerda –> tovább
Felgyorsult a háború a kibertérben is. A hackerek egyre több látványos sikert érnek el, a saját fegyverüket fordították az oroszok ellen. Újabb látványos sikert ért –> tovább
A keddi 30%-os szárnyalás után a szerdán délelőtti kereskedésben egészen hihetetlen mértékű, 58% körüli szárnyalás alakult ki a legközelebbi, áprilisi határidős gázárra a holland gáztőzsdén, –> tovább
„Oroszország közölte, hogy négy hajója fog átkelni a szorosokon február 27-28-án, amelyek közül három nem fekete-tengeri bázisra van regisztrálva. Mondtuk Oroszországnak, hogy ne indítsa el –> tovább
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán úgy nyilatkozott, hogy a moszkvai invázió első hat napján közel 6000 orosz katona halt meg, és hogy a Kreml nem –> tovább
A moszkvai ukrán nagykövetség előtt az orosz hatóságok őrizetbe vettek két nőt és öt kiskorú gyeret. A gyerekek háborúellenes rajzaikat és virágokat vittek az épülethez. –> tovább
Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete Kárpátaljára látogatott, hogy határszemlén tekintse meg az orosz-ukrán háború elől elmenekültek helyzetét – írja az Index. Tapasztalatairól Orbán –> tovább
Az orosz-ukrán háború legfrissebb történései: hét orosz bankot kizárnak a SWIFT néven ismert nemzetközi bankközi elszámolási rendszerből a világ legnagyobb cégei sorra jelentenek be szankciókat –> tovább
Egymás után jelentik be a nagy amerikai cégek a saját szankcióikat Oroszországgal szemben. Az Apple már kedden leállította a termékei oroszországi értékesítését, a Sputnik és –> tovább
Robert Habeck gazdasági miniszter szerint Németország felkészült arra az esetre, ha Oroszország leállítja a gázexportot Európa legnagyobb gazdaságába. Felkészültünk erre. A mostani télre és nyárra –> tovább
Manfred Weber, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője azt mondta egy brüsszeli sajtómegbeszélésen, hogy Orbán Viktornak el kell dönteni, melyik oldalon áll. A német politikust arról kérdezték, –> tovább
Egymás után álltak fel a nagykövetek és a diplomaták, majd elhagyták a termet az ENSZ-ben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter videóüzenete alatt, amikor „nukleáris veszéllyel” próbálta megmagyarázni, –> tovább
Az Európai Parlament megszavazta a Putyin-ellenes szankciókat – még ma ki kell utasítani az orosz kémbankbot és ki kell szállni Paks 2-ből! – szólítja fel –> tovább
Az igazságügyi bizottság ellenzéki politikusai alaptörvény-módosítást kezdeményeztek, hogy csak akkor lehessen kilépni a NATO-ból, ha erre a magyar nép népszavazáson ad felhatalmazást. Sebián-Petrovszki László, a –> tovább
A brit közlekedési miniszter, Grant Shapps a Twitteren jelentette be, hogy egy új törvény szerint minden olyan hajó, amelynek „bármilyen orosz kapcsolata van”, ki van tiltva –> tovább
Az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók célja az, hogy összeomoljék az orosz gazdaság – jelentette ki kedden Bruno Le Maire francia gazdasági –> tovább
Copyright © 2023 | WordPress Theme by MH Themes