
Varga Judit igazságügyi miniszter december végén feljelentést tett ismeretlen tettes ellen rágalmazás miatt, miután az Ördög ügyvédje nevű Facebook-oldalon őt érintő állítások jelentek meg.
A miniszter akkor azt közölte, hogy feljelentést tesz, mert a bejegyzésekben nőként és családanyaként is próbálnak valótlan állításokkal nyilvánosan megalázni.
Az ügyészség szerdán kiadott közleményében arról írnak, hogy
„2021. december 27-én ismeretlen elkövető „Az ördög ügyvédje” elnevezésű közösségi oldalon valótlan állításokat tett a szexuális orientációjára vonatkozóan, valamint arról, hogy egy korrupciós ügyben közvetlenül érintett”.
Varga Judit, „indítványozta, hogy a magánvádas eljárásban az ügyészség a vád képviseletét vegye át”.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a vádképviseletet átvette és a nyomozást nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt elrendelte, amelynek teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg – írták.