Kínos: a Pegasus gyártója az EU-ban csak két országgal mondta fel a szerződést – az egyik Magyarország

Bajban a Fidesz: a lengyelek megutálták a magyarokat

A Pegasus gyártója a világszerte kirobbant lehallgatási botrány miatt felmondta a szerződést Magyarországgal és Lengyelországgal – írja a Neue Zürcher Zeitung cikke alapján a Népszava.

Az izraeli cég a visszaélések miatt a 102 megrendelőből csupán 37-et tartott meg, de az EU-ból csak Magyarországot és Lengyelországot érinti a döntés.

A Népszava emlékeztetett, hogy a magyar kormány először Budapesten sem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni a vádakat, de azután novemberben beismerte a történteket. Hozzátéve, hogy minden törvényesen zajlott, csak éppen a hivatkozásul felhozott terrorellenes jogszabályt az igazságügyi miniszter nagyon szabadon értelmezheti.

Tavaly nyáron a világsajtót is körbejárta az a hír, hogy az Orbán-kormány feltehetően, már évekkel ezelőtt elkezdte használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli cég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust.

A több mint 300 magyarországi célpont között voltak tényfeltáró újságírók, médiacégeket tulajdonló vagyonos üzletemberek (például Varga Zoltánt, a Centrál Médiacsoport tulajdonosa), illetve szűkebb környezetük is.

Időközben kiderült, hogy a lehetséges megfigyeltek listáján az oknyomozó újságírók és politikusok mellett az Ügyvédi Kamara korábbi elnöke, Bánáti János és Gödöllő ellenzéki polgármestere, Gémesi György is szerepel.

loading...