
Varga Judit igazságügyi miniszter kedd délután a Facebookon jelentette be, hogy feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, miután az Ördög ügyvédje nevű oldalon azt írták róla, hogy a lányokat is szereti.
Az blog mögött álló ismeretlen pár órával később így reagált:
„Miniszter Asszony, Kedves Judit!
Értem én, hogy a Fideszben nyomást gyakoroltak Önre, hogy reagáljon, azonban pont ezzel ad a felvételek közléséig is nagy nyilvánosságot az ügynek.
Beszédes, hogy még a kormányellenes sajtó egy része által is gyáva módon agyonhallgatott posztjaimra egy miniszter reagálni kénytelen.
Szakmabeliként pedig egy kicsit többet vártam Öntől. Mióta alkalmas a becsület csorbítására annak állítása, hogy egy nő a lányokat is szereti? Talán kérdezze meg erről legközelebb N. Tünde barátnőjét, aki ugyebár szintén szakmabeli.
A Völner-ügy Önre is vonatkozó anyagai pedig szintén nem fognak titokban maradni a választásokig. Ahogyan ígértem: a következő hónapokban aktivizálom magam. A legmegfelelőbb ütemben.”