Az idei év irodalmi Nobel-díjasa jól beolvasott a gyűlölködő fideszeseknek és Orbán Viktornak

Az idei év irodalmi Nobel-díjasa, Abdulrazak Gurnah interjút adott a 24.hu-nak, amelyben élesen bírálta Orbán Viktort és kormányát.

Az írótól megkérdezték, vajon mi lenne a legjobb módja annak, hogy elemelkedjünk attól, hogy számos országban, mint például nálunk, Magyarországon, a migrációról és a menekültkérdésről szóló közbeszédet sztereotípiák, indulatok és vaskos előítéletek dominálják.

„Egy világjelenség tanúi vagyunk, amelynek csak egy szélsőséges példája az, amilyen embertelenséggel a magyar kormány reagál a bajba jutott emberek érkezésére. A lényegét tekintve nem kivételes, mindössze úgy tűnik, hogy van egy vezetőjük, aki politikai karriert épített magának a gyűlölködésből.

Azt tudom, hogy például Nagy-Britanniában sok ember egyetért a kirekesztő állásponttal, és sejtem, hogy Magyarországon is ez a helyzet. Ennek oka legtöbbször a tudás hiánya, ezért lenne fontos, hogy tájékoztassuk és meggyőzzük az embereket, hogy humánusabb hozzáállásra van szükség. Fontos lenne megérteni, miért jönnek ide ezek az emberek” – mondta Gurnah.

„Persze vannak jó példák, mint Németország, ahol a 20. század során minden borzalom megtörtént, a kormány mégis többnyire emberséges választ adott a menekültválságra. Ott is sokan ellenzik ezt, de egészében véve humánusan kezelték a helyzetet. Magyarország kevésbé, és nem tudom, hogy ez milyen történelmi örökségben gyökerezik pontosan. Az viszont világos számomra, hogy általában a történelem téves felfogásából fakad, amikor a határokra érkező emberek feltűnését támadásnak és inváziónak tekinti egy közösség.”

loading...