Orbán Viktor szombati tusványosi beszéde nem politikai visszatérés volt, hanem egy lezárult korszak fáradt utóhangja. A volt miniszterelnök láthatóan nem találta sem a mondanivalót, sem azt a közönséget, amelyet még megszólíthatna. A nagy stratégiai víziók helyét sértettség, riogatás és önfelmentés foglalta el.
A számok közben könyörtelenek. Az Europion júliusban húsz százalékra mérte a Fideszt a teljes népességben. Ez öt százalékpontos zuhanás egyetlen hónap alatt. A Medián szerint a párt a választás óta elveszítette táborának harmadát. Az Ellenszél korábban is bemutatta a Fidesz gyorsuló táborvesztését.
Tusványoson Orbán elismerte:
„Persze, hogy rosszul vagyunk, legszívesebben csak keseregnénk.” Ez talán a beszéd legőszintébb mondata volt. Minden más a régi gépezet reflexeiből érkezett. Kommunisták, Hitler, Venezuela, Brüsszel és közelgő végítélet került elő. Új ötlet azonban egyetlen sem született.
Orbán azt is közölte, hogy nincs idő az önkritikára. Ez a mondat mindent megmagyaráz. A Fidesz nem akarja megérteni vereségét, ezért megismétli annak okait. Török Gábor szerint a beszéd semmi újat nem tartalmazott, és változtatási szándék sem látszott.
A közönség előtt így nem vezető, hanem sértett múltbeli szereplő állt. Aki minden problémára ugyanazt válaszolja, már nem értelmezi a jelent. Csak visszhangozza önmagát.
A meghirdetett szabadságkoalíció sem több egy új címkénél. Ugyanazt a régi politikát csomagolja át, amelyet áprilisban elutasított az ország. Orbán továbbra is külső ellenségeket keres, miközben saját felelősségéről következetesen hallgat.
Orbán nem egyszerűen idősebb lett. Politikailag öregedett meg, mert ugyanazokat a félelmeket ismétli egy megváltozott országban. Korábbi megszólalásánál is látszott, hogy már saját táborának nyelvét sem találja biztosan.
A mai fellépés ezért kudarc volt. Nem kínált jövőt, nem adott választ, és nem mutatott új vezetői szerepet. Egy bukott rendszer egykori vezére beszélt a visszatérésről, miközben a választók már továbbmentek. A szerepe mára leginkább emlékeztető: ilyen az, amikor valaki nem veszi észre, hogy véget ért.