Most mutatkozik meg igazán az orvoshiány: leállnak a szakrendelések Tatán, mert átvezénylik az orvosokat

Kép forrása: MTI

Tatabányán lesznek elérhetőek a tatai Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézet szakrendelései szerdától előreláthatólag két héten át, közölte a város önkormányzata a Facebookon.

Ennek oka az, hogy

a koronavírus-járvány harmadik hulláma következtében megemelkedett betegszámok miatt szükségessé vált a tatai telephelyen rendelő szakorvosok átirányítása is a Tatabányai Szent Borbála Kórházba.

A szakrendeléseket március 9-én kedden még Tatán tartják, és az orvosok a bejegyzés szerint minden olyan beteggel telefonon egyeztetnek, akinek a következő két hétre van előjegyzése. Azokat, akik akut kezelésre szorulnak, már Tatabányára fogják beutalni, és a továbbiakban minden ilyen esetben így járnak majd el. A kórház vezetése külön levélben tájékoztatta a tatai háziorvosokat a szakrendelésekre történő beutalás menetéről.

A Szent Borbála Kórházban létszámhiány alakult ki, miután többen nem voltak hajlandóak a múlt hét eleji határidőig aláírni a Fidesz által rájuk erőszakolt új szerződést, amelynek értelmében a továbbiakban az egészségügyi szolgálati jogviszony szabályai szerint foglalkoztatták volna őket:

Kunetz Zsombor akkor arról posztolt a Facebookon egy a birtokába került dokumentumra hivatkozva, hogy március 1-jén már nem volt éjszakai műszak az intézmény sürgősségijén, az egyes szakmák ügyeletes orvosai látták el ott a szakmaspecifikus betegeiket.

Sorban állnak az ukrán határon: a nyugdíj nem volt elég, most tolmáccsal érkeznek oltatni a határon túliak

loading...