
Alaposan felhergelték magukat a Hír TV Sajtóklub című műsorának résztvevői a Deutsche Welle német közszolgálati tévé magyar nyelvű riportján, amelyik a Budai Várnegyed felújításával foglalkozott. Ebben szólalt meg a kerületet irányító ellenzéki polgármester, V. Naszályi Márta.
„Amit nem mondok, az egy egészséges nagy káromkodás, amit a német kormánynak szeretnék küldeni”
– kezdte Bencsik András a förtelmes mondandóját. A Demokrata főszerkesztője azt is hozzátette, hogy „talán a német emberek nem ennyire büdös görények, mint a közszolgálati német televízió„.
„Elmennek a jó édes anyjukba! Nem sül le a bőr a pofájukról?!”
– harsogta indulatosan a Népszava szemléje szerint.
Bayer Zsolt azon elmélkedett, kitilthatók-e a Deutsche Welle munkatársai Magyarországról
Eljátszott a gondolattal, ha ő maga kimenne a Hír TV stábjával, készítene a brandenburgi kapuról négy snittet „és azt mondaná, hogy „na, a rohadt német nácik megint mindjárt meg fogják ölni a zsidókat és indulnak a vonatok Auschwitzba”, akkor őt kitiltanák Németországból.
„Sajnos tévedsz Zsolt, ünnepelnének” – mondta erre Bencsik. Szerinte ugyanis a németek
„annyira betegek és perverzek, hogy ha csinálnál egy ilyen riportot, hogy a nácik Berlinben masíroznak, minden német újságíró lelkesen a vállára emelve, hogy ugye, mi is ezt mondjuk.”
Ezt követően tért rá az I. kerületi polgármester, Váradiné Naszályi Márta gyalázására
„Nagyon sok embernek nagyon komoly lelki válságot okozott, hogy voltak olyan barmok, akik Naszályi Mártára szavaztak” – mondta. A kormányzati megmondóember csupán azokat sajnálja, akik nem akarták őt polgármesternek:
„Akik nem akarták, hogy egy ilyen mosónő lelkületű primitív ember összepiszkítsa ezt a gyönyörűséges kerületet”
– zárta gondolatát.
Bayer Zsolt szerint a fő kérdés az, hogy „ezek a szemét gazemberek ott a Deutsche Wellénél, hogy merik ezt megengedni maguknak?! Úgy látja, „lószar van, veréb is van”, mivel mindig fognak találni „ilyen szemétládákat, akik majd csipegetnek idehaza ebből a lószarból, mint a V. Naszályi… meg akik szekundálnak ehhez…” – sorolta dühösen a Fidesz lelkes támogatója.