
Szijjártó Péter péntek reggel telefonon egyeztetett ugandai kollégájával, Sam Kutesával, a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, és az Ugandának nyújtott magyar segítség kapcsán, írja a hvg.hu.
Szijjártó emlékeztetett:
Magyarország 2019-ben állapodott meg Ugandával arról, hogy egy három éves program keretében 5 milliárd forintnyi fejlesztési támogatást biztosítanak az afrikai országnak.
Elmondása szerint, ennek most zárult le az első szakasza. Kialakítottunk egy kibervédelmi elemzőközpontot és biztosítottuk az ivóvízellátást 100 ezer ember számára.
Megállapodtunk, hogy a két következő projekt az országba érkező migránsok és menekültek nyilvántartására alkalmas azonosítórendszer kidolgozása, valamint egy szívgyógyászati központ orvosi eszközökkel történő felszerelése lesz
– közölte a magyar fél.
A külügyminiszter szerint a migrációt csak úgy lehet megállítani, hogy a segítséget visszük oda, ahol a baj van, és így előzzük meg azt, hogy emberek milliói keljenek útra.