
Michael Roth német parlamenti képviselő a Die Welt-nek adott interjújában arról beszélt, hogy most már tényleg a jogállamisághoz köthetik az uniós pénzek kifizetését.
Az Európai Tanács július 17-18-án tárgyal a következő költségvetésről.
A német külügyi államminiszter megerősítette, hogy kormánya tervei szerint lesz jogállami záradék az új uniós költségvetésben, azaz
a támogatások kapcsán számon kérik, mennyire tartják tiszteletben a tagállamok a demokratikus alapelveket.
Mivel a koronavírus utáni újjáépítési alap is a költségvetés része, így arra is vonatkozhatnak a jogállamisági kritériumok. Elmondta azt is, hogy már készül a Bizottság jelentése arról, hogy a kormányok milyen mértékben tesznek eleget a jogállamiságnak.
Roth azt hangsúlyozta, hogy meg kell védeni a közös értékeket, és nem szabad csalódást okozni ezen a téren.
Az interjúba bekapacsolódott az Európai Bizottság szintén szociáldemokrata alelnöke is, a holland Frans Timmermans is, aki arról beszélt:
a nacionalisták és a populisták csak arra várnak, hogy Brüsszel kudarcot valljon.
Sajnálattal említette, hogy az utóbbi években kiderült, egyáltalán nem magától értető az európai normák győzelme. Szerinte nem mindenki akarja, hogy felülkerekedjen az a modell, amelynek alapja a béke, a biztonság, a jólét, illetve a demokrácia, a jogállam és a szabadság.