Márpedig mi akarunk képviselni titeket, b.meg! – kivillantotta farkasfogait a Momentum

Kép forrása: Facebook

A XIII. kerület 9-es körzetét az a Kerpel-Fronius Gábor nyerte meg, aki később a korrupcióellenességért és átláthatóságért felelős főpolgármester-helyettes lett. Mivel ez a tisztség összeférhetetlen az önkormányzati képviselőséggel, a jelölő-szervezetek közösen indítanak új képviselőt az adott körzetbe egy időközi választáson.

Kerpel-Fronius Gábor mindenkit meglepett, amikor egyeztetés nélkül tartott egy sajtótájékoztatót, ahol is bemutatta utódját. A momentumos főpolgármester-helyettes úgy fogalmaz:

„Annak ellenére, hogy Tóth József és a kerületi szocialisták a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtti estén erős nyomás alá helyeztek, hogy a jelölés jogát adjam át nekik. Ezt az erős nyomás alatt meg is tettem, néhány perccel az alakuló ülés kezdete előtt. A Momentum országos elnöksége azonban ezt a döntésemet egy héttel később felülbírálta – bár ez nekem személyesen kellemetlen helyzetet eredményezett, a döntés tartalmi részével messzemenően egyetértek.”

Az erős nyomás tehát egy olyan jelölt megtalálása lenne, aki az adott körzetben mindenki számára elfogadható. A Momentum nem ezt a jelöltet kereste, hanem karakteresen kijelentette, hogy a párt embere lesz az új képviselőjelölt.

Kerpel-Fronius az MSZP szerint azzal hitegette a szocialistákat, hogy nem lesz főpolgármester-helyettes, éppen ezért úgy látják, a momentumos politikus cserbenhagyta választóit azzal, hogy elfogadta Karácsony felkérését.

„A tény, hogy a főpolgármester-helyettes a választást követő 1 hónap elteltével cserben hagyja választóit, megkérdőjelezi komolyságát, hitelességét. Nem mi fosztottuk meg képviselői helyétől, ő mondott le róla. A népképviselet helyett a pozíciót vállalta.” – fogalmaztak a XIII. kerületi szocialisták.

A XVII. kerületi momentumos Környei Balázs az angyalföldi szocialisták Facebook-oldalán kommentelt egy nagyon érdekes véleményt. A Momentum önkormányzati képviselője úgy fogalmaz:

„Önök ezen a választáson veszíthetnek, a Momentum pedig csak nyerhet, de hát Önök tudják, hogy milyen utat járnak.”

Úgy tűnik, hogy a Momentum kimutatta foga fehérjét. Előzetes tárgyalások nélkül a párt elnöksége eldönti, hogy félre minden megállapodást, abban a körzetben, ahol Kerpel-Fronius lemondott a választók képviseletéről, (holott azt erősítette, hogy nem fogadja el a megbízást, ha Karácsony felkéri), most akár tetszik, akár nem, a Momentum fogja képviselni a választókat.

A kérdés, hogy vajon lehet-e pozíciókat követelve, erőszakkal képviselni valakiket? Mivel az egy nyerhető körzet, úgy néz ki, mintha a Momentum betrappolna, és szembesítené a XIII. kerületieket azzal, hogy: „itt mi képviselünk titeket, b.meg!” Vagy ahogy Környei Balázs fogalmaz: a Momentum ezzel csak nyerhet…

loading...