Kalányos Tamás pedagógus, rendező, újságíró és egyike annak az igazán kis létszámú roma értelmiségnek, amelynek tagjai nemcsak a saját kiválóságaikban szeretnének érvényesülni, hanem tennének a roma közösségért is. Hogy lehet „tenni” egyáltalán? Mi a hatékony segítség? Hova tűnik a pénz, amit erre a célra fordít az állam, a kisebbségi önkormányzatok, a civil szervezetek? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ publicisztikájában Kalányos.
„Az elmúlt hétvégén részt vettem a Cigánykerék névre keresztelt programon az Erzsébet téri Akváriumban.
A már több éve megrendezett eseményen együtt lehettem barátaimmal, roma társaimmal, kiváló fellépők és kísérőprogramok kavalkádjában. Kár, hogy mindezt eldugva, szorongva, furcsa tekintetek és egyazon kimondatlan élmények, érzések árnyalatában kellett eltöltenem, ahol, mint néma halak úszkáltunk és evickéltünk.
Nemes ügy – víz alá nyomva!
„A Cigánykerék – Roma Értékek Fesztivál célja, hogy a kulturális megértésen keresztül közelebb hozza egymáshoz a roma nemzetiséget és a többségi társadalmat. A fesztivál programján keresztül az érdeklődők megismerkedhetnek a magyarországi roma kultúra sokszínűségével és értékeivel.” – olvasható a rendezvény közösségi oldalán.
Kisfröccsömet szürcsölve több embertől kérdeztem, hogy miért van ez a rendezvény így eldugva? Továbbá hol és milyen mértékben hirdették az eseményt? Bizonyára volt rajta hangsúly, – bár ha nekem nem szól az egyik ismerősöm, illetve ha emlékeimre nem hagyatkoztam volna, miszerint minden év április 8-a a Nemzetközi Roma Nap (1971. London) akkor egyáltalán nem tudtam volna a programról. Pedig egy nagyon fontos, kiemelt ügyről van szó, ahol még egykoron Farkas Flórián is beszédet mondott, jóllehet ez sem mostanában történt.
Az ügy és a szándék nemes, azonban pont a lényegisége és kultúrmissziója nem ér célba, de amíg vannak, lesznek hazai roma kiválóságok, fellépők, alkotók, akik örömmel tesznek eleget egy ilyen meghívásnak, addig nincs baj.
Mindezzel együtt azt is mondhatom, hogy rossz felé halad a szekér. Ez nem a szervezők és a résztvevők elvakultsága. A probléma gyökerét a többségi társadalmi vezetői, illetve a cigány politikai éra hozzáállásában vélem felfedezni. A meghívón a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárnak az aláírását konstatálom, de a helyszínen egy vezetőt és miniszteri megbízottat sem látok.
Drága házibuli önmagunknak!
„Nemcigány” is elszórtan kóborol, keres, egy-egy barátot, majd megölelik egymást, ami szép látvány, de már eleve a fogalmi megközelítése is hibás, amit ott főként cigányoktól hallottam. „Látod, hogy mennyi nemcigány van?” „Látom, hogy körülbelül a »két kezemen« meg lehet számolni.”- válaszoltam.
Azért mentem a Cigánykerékre, mert bíztam benne, hogy sok „nemromát” látok. Ahol nem számít, hogy ki kivel beszélget, ahol együtt táncolnak magyarok és nemmagyarok, zsidók és cigányok, melegek és heterók, lányok és fiúk, fiatalok és idősek.
Ehelyett egy „lehalkított” és rosszul hangosított cigányzenét (Vágvölgyi) hallgathattam csak, amit egyébként remek, tehetséges fiatalok szolgáltattak. Kár, hogy egyes műsorszámokat borzasztó technikai minőségben szólaltattak meg.
A Madách Tánciskola egyébként átütötte a palánkot. Kovács Gergely Csanád táncprodukciója felpofozott minden résztvevőt. A romatörténeti időutazást, narrált mozgással ábrázolták a gyerekek. Erős és tiszta képek.
Az igazi vállalás az lenne, ha nem mostohagyerekként kezelnék ezt az egyébként jó alapokon nyugvó kultúrszándékot.
A cigányság kétfelé szakadt!
Az egyik nagyobb társadalmi szeletet (a cigány kisebbségen belül) a totális szegények, a telepeken és tákolmányokban élő cigányok alkotják. (Zala megyei fólia utcák). A másik felét értsd jól: a mulatós milliomosok és egykori gazdag zenész- és „pop-cigányok” képzik. A Gábor cigányságot még bele se számoltam. Illetve nem kalkuláltam az egyébként releváns értelmiségi réteggel.
Melyek is a valós problémák?
Példának okáért az észak – keleti régióban él a hazai cigányság 23%-a. Mélyszegénységben, nyomorban! Munkalehetőség alig, az utazó munkavállalók Budapestre és annak bizonyos kerületeibe költöznek a jobb élet reményében. Ez a belső migráció már egész Sopronig tolódott, hisz Ausztria, mint munkaerőfelvevő piac szintén kecsegteti az egyébként totális kilátástalanságba élőket. Olyannyira, hogy Sopron lakossága a korábbi 60.000 fő helyett, 100.000 főre duzzadt. (KSH) Többségében cigány származású munkavállalók és családok költöztek be a városba.
A társadalmi felzárkózás szépen hangzó kormányzati artikuláció. Adódik a kérdés: hova is akarnak felzárkóztatni engem? Köszönöm szépen, jól vagyok. Tanulok és tanítok és abba a 0,02%-ba tartozom, akit, vagy amit roma értelmiségnek hívnak. Ellenben amíg – és ez most kiveri a biztosítékot – tudatosan érdeket jelent a mindenkori kormányzatnak, hogy a cigányság többségét nyomorban tartsa, addig nem lesz valós megoldás. Hiába rendszerváltás, hiába kisebbségi törvény, hiába szándék, ez a kérdés sajnos, így nem tud megoldódni.
A mai napig nincs egy normális pályázati program, ami szélesebb romakörnek szólhatna. A jelenlegi Országos Cigány Önkormányzat (ÖRO) oldalán érdektelen, kis célcsoportra vonatkozó pályázatok olvashatók.
Néhány történelmi adalék:
– Az egyetlen, kedvelt és eredményeket felmutató romaprogram (MACIKA 1996.) teljesen megszűnt.
– A nyolcvanas évek táncházi mozgalmainak vezetőjét, László Máriát vidékre „delegálták”.
– Kemény István szociológust, aki a romaügyekkel tudományosan és mélyrehatóan foglalkozott külföldre kényszerült, majd „hazatérhetett”. Az ő nevéhez fűződnek azok a demográfiai kutatások, amiket a cigányság körében végzett.
– A romák a vándorló életmód révén,- erre többnyire történelmi események miatt kényszerültek- valójában soha sehol nem lelték hazájukat.
– Magyarországon kezdetekben végvárakban szolgáltak
– Mária Terézia rendeleteivel asszimilálta a romákat. A nyelvüket nem beszélhették. II. József ezt mérsékelni próbálta, de halálos ágyán visszavonta.
„Tőke kell!” Volt is! Elfolyt!
Ez is mutatja, hogy a cigánysághoz való hozzáállás, és ezáltal szövődő társadalmi problémák nem „ördögtől valók”, nem csak mai megoldandó feladatok.
Azonban, ha tisztában vagyunk a múlttal és a jelennel, akkor miért is nem lehet megoldásokat eszközölni arra, hogy a romakérdés ne napirendi téma legyen?
Vállalom ismét: mert igenis érdekében áll a mindenkori társadalmi berendezkedésnek és kormánynak, hogy a kisebbséget „lent, az akváriumban tartsa!” Amíg kisebbség van, addig ügy is van! Jó biznisz! Kiemelt EU-s támogatásokra vannak kondicionálva a pavlovi politikusok. A közhelytől eltekintve, sajnos ez ennél súlyosabb kérdéskör.
Természetesen munkahelyek létrehozásával–szociokulturális sajátosságokat figyelembe véve- lehet reményt adni, megcélozva az észak- keleti régiót. Pénz is volt rá. Sok. Eltűnt, felszívódott, kudarcba fulladt. Minden aktuális vezető csak vállát vonta és karját tárta, mondván, hogy van ilyen. A problémát egyből visszapasszolták a cigányságnak. A milliárdnyi támogatások pedig a habokban, zsebekben, ügyesen kimenekített számlákon fialnak.
Borban az igazság, borban a vigasz
A munkahelyek és foglalkoztatásokon kívül legalább ugyanilyen reménynek és lehetőségnek tartom a kulturális tehetséggondozást, iskoláztatást. (Snétberger) Vannak csodák és figyelemre érdemes törekvések, missziók. Sok a munka, építő is van elég. Az államnak és egyházaknak kiemelt támogatandó feladatnak kell tekintenie az ilyen és ehhez hasonló civil, vagy intézményesített szerveződéseket. A jövőben erre érdemes figyelni, mert ezek adhatják vissza azt a párbeszédet, ami korábban sajnos hangos kiabálásba (roma gyilkosságok) vagy ami még rosszabb, néma közönybe torkollott.
Számos, kiváló roma szakember programját dobták vissza, nyúlták le, herélték ki a politikai klientúrák. Ezzel nem mondok újat, hogy a miniszteri tárcák nem szakértőkkel, hanem politikusokkal van feltöltve.
Amíg ezeket nem vagyunk hajlandóak figyelembe venni és tenni ellene, addig marad a fröccs, a „grófi” zenék és az egy-egy ritka gyöngyszemként feltűnő Cigánykerék, aminek sajnos kitörött a küllője.”
Kalányos Tamás