Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom
Hirdetés

Kaltenbach: A DK az egyetlen komolyan vehető ellenzéki párt

Kaltenbach Jenő az Orbán idézetekről írt.
Kép forrása: ATV Egyenes Beszéd

Az LMP, majd a Párbeszéd fővárosi képviselője Facebook-posztjában jutott a címben olvasható következtetésre. A jogtudós Kiút a zsákucából címmel értekezett.

Írását szó szerint közöltjük:

Tetszik vagy sem, és sokan vannak az elvben ellenzékiek is, akiknek nem tetszik, de tény, hogy a DK az egyetlen komolyan vehető párt az ellenzéki oldalon.

Rajta kívül van három korábban többé, kevésbé jelentős, amely ma árnyéka korábbi önmagának, és két relatíve újabb, amelyek azonban tartósan jóval az 5% alatt stagnálnak, és semmi esélyük a továbblépésre.

Ideje lenne levonni a konzekvenciát ezen pártok vezetőinek, ha valóban le akarják váltani Orbánt, és nem csak a saját kis „szemétdombjuk” érdekli őket.

A programokban ugyanis nem látható áthidalhatatlan szakadék, azt legfeljebb a személyes hiúságok jelentik.

Ja, és a legutóbbi kudarc rávilágított arra, hogy felesleges külső „messiással” próbálkozni.

Mindehhez persze kellő szerénységre és felelős gondolkodásra volna szükség, amely errefelé sajnos eléggé hiánycikk.

loading...
About Jabronka Richárd 11151 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.