Az orosz hadsereg nem érte el stratégiai céljait Ukrajnában, a háború egyre többe kerül, az orosz társadalom nyugtalansága pedig nő. Az Economist szerint éppen ez teszi veszélyessé Vlagyimir Putyint: egy olyan rendszerben, amely a kudarcot nem bocsátja meg, az eszkaláció könnyen vonzóbbnak tűnhet a visszavonulásnál.
Vlagyimir Putyin előtt lassan minden út rossz irányba vezet.
Ha változatlanul folytatja a háborút, Oroszország további katonákat, pénzt és politikai támogatást veszít. Ha viszont érdemi eredmény nélkül állítja le, azzal beismerné, hogy közel öt évnyi pusztítás, százezrek halála és az orosz gazdaság hadigazdasággá alakítása sem volt elegendő eredeti céljai eléréséhez.
Egy demokratikus rendszerben ebből akár tárgyalás és politikai irányváltás is következhetne. Az orosz rendszer azonban nem így működik.
Az Economist elemzése szerint Putyin hatalmát olyan bűnözői logika határozza meg, amelyben az erőszak elfogadható, a gyengeség viszont életveszélyes. Az orosz elnök ezért nem feltétlenül azt mérlegeli, mi szolgálná Oroszország érdekeit, hanem azt, melyik döntés biztosíthatja saját hatalmának és személyes biztonságának fennmaradását.
Ez pedig az eszkaláció felé tolhatja.
A háború már Oroszország mindennapjaiba is betört
A Kreml sokáig igyekezett úgy tenni, mintha az ukrajnai invázió nem érintené az átlagos oroszok életét. A háborút a képernyőn lehetett követni, miközben Moszkvában, Szentpéterváron és a nagyobb városokban látszólag folytatódott a megszokott élet.
Ez a látszat egyre nehezebben tartható fenn.
Az ukrán drónok olajfinomítókat, logisztikai központokat, raktárakat és katonai célpontokat támadnak Oroszország belsejében. A hatóságok rendszeresen korlátozzák az internetet, repülőtereket zárnak le, a lakosság pedig már nemcsak az állami televízióból értesül a háborúról.
A Levada Központ felmérése alapján az oroszok 57 százaléka feszültnek, további 13 százaléka pedig kritikusnak vagy robbanásveszélyesnek tartja az ország politikai helyzetét. A megkérdezettek aggodalmai között már a háború, a halottak, a mozgósítás és az Oroszország területét érő dróntámadások is hangsúlyosan megjelennek.
Putyin népszerűsége ettől még nem omlott össze, és a rezsim elnyomó apparátusa továbbra is erős. A rendszer számára azonban már a gyengeség látszata is veszélyes lehet.
Újabb 300–400 ezer embert küldhetnek a frontra
Orosz források szerint Putyin további 300–400 ezer katona frontra vezénylésére készülhet. Az Institute for the Study of War értékelése szerint a Kreml a szeptemberi parlamenti választások után is inkább rejtett mozgósítással próbálhatja feltölteni a hadsereget.
Ez azt jelentené, hogy nem feltétlenül hirdetnének látványosan új országos mozgósítást. A szükséges létszámot a régiókra gyakorolt nyomással, agresszív toborzással, pénzügyi ösztönzőkkel és egyes hírek szerint kényszerítéssel próbálhatják előteremteni.
A módszer politikai szempontból kényelmesebb a Kreml számára. A tiltakozások helyben maradnak, miközben Moszkvában úgy lehet tenni, mintha az emberek önként állnának katonának.
Az orosz hadvezetés közben Ukrajna energetikai infrastruktúrája elleni újabb, tömeges támadásokra készül. A cél ugyanaz lehet, mint a korábbi teleken: áram, fűtés és ivóvíz nélkül hagyni városokat, hogy a civil lakosság szenvedésén keresztül kényszerítsék térdre az ukrán államot.
A háború kiterjesztése nem feltétlenül nyílt NATO-inváziót jelent
A legsúlyosabb címsorokból könnyen úgy tűnhet, hogy orosz harckocsik megindulása várható valamelyik NATO-tagállam ellen. Erre jelenleg nincs nyilvános bizonyíték.
Az ISW nem észlelt olyan nagyszabású orosz csapatösszevonást, amely egy balti ország teljes lerohanásának előkészítésére utalna. Észt és lett tisztségviselők szintén azt közölték, hogy rövid távon továbbra is alacsonynak tartják egy hagyományos invázió kockázatát.
A veszély ettől még valós, csak más formát ölthet.
Az Economist szerint az eszkaláció legvalószínűbb iránya a hibrid háború felerősítése lehet:
- az Ukrajnába vezető európai utánpótlási útvonalak támadása;
- hadiipari üzemek és raktárak elleni szabotázs;
- kibertámadások;
- kritikus infrastruktúra megrongálása;
- drónos vagy rakétás provokáció;
- korlátozott, nehezen azonosítható katonai akció valamelyik NATO-tagállam területén.
Az Ellenszél korábban bemutatta, hogy az orosz árnyékháború nem pusztán jövőbeli fenyegetés. Európában már most is történnek Moszkvához kötött vagy orosz érdekeket szolgáló kiberműveletek, gyújtogatások, szabotázsakciók és dezinformációs kampányok.
A Kreml célja ilyenkor nem feltétlenül egy terület elfoglalása. Elég lehet bizonytalanságot kelteni, növelni Ukrajna támogatásának politikai árát, és kipróbálni, hol húzódik a NATO válaszküszöbe.
Putyin gyengeségnek tekinthette az amerikai figyelmeztetést
John Ratcliffe CIA-igazgató augusztus 25-én váratlanul Moszkvába utazott. A rendelkezésre álló információk szerint arra figyelmeztette az orosz vezetést, hogy ne támadjon NATO-tagállamot, és átadhatta Washington rendkívül borúlátó értékelését Oroszország katonai és gazdasági helyzetéről is.
Az Ellenszél részletesen beszámolt Ratcliffe küldetéséről. Az amerikaiak feltehetően azt próbálták Putyin tudomására hozni, hogy a háború folytatásával később még rosszabb helyzetből kell majd tárgyalnia.
Az Economist egyik Kremlhez közeli forrása szerint azonban Putyin akár az amerikai gyengeség jeleként is értelmezhette a CIA vezetőjének látogatását.
Ez különösen nyugtalanító párhuzam. William Burns akkori CIA-igazgató 2021 novemberében szintén Moszkvába utazott, hogy figyelmeztesse az orosz vezetést az Ukrajna elleni invázió következményeire. Putyin három hónappal később megindította a támadást.
Ez önmagában természetesen nem bizonyítja, hogy most is meghozta az eszkalációról szóló döntést. Azt azonban jelzi, hogy egy figyelmeztetés csak akkor képes visszatartani a Kremlt, ha Putyin elhiszi: valódi és súlyos következmények követik.
Putyinnak már nem a győzelem lehet a legfontosabb
Oroszország továbbra is hatalmas katonai és gazdasági erőforrásokkal rendelkezik. Putyin nincs a közvetlen bukás szélén, az ukrajnai háború pedig akkor sem ér automatikusan véget, ha a Kreml számára kedvezőtlenül alakul.
A veszély éppen abban rejlik, hogy az orosz elnöknek egyre nehezebb olyan kimenetelt találnia, amelyet győzelemként adhat el.
Ha nem tudja legyőzni Ukrajnát, megpróbálhatja elhitetni saját közvéleményével, hogy valójában az egész Nyugattal harcol. Ha nem tud áttörni a fronton, támadhatja az energiaellátást, az európai utánpótlási rendszereket és a NATO politikai egységét. Ha pedig saját rendszerében veszélyesnek számít a visszavonulás, akkor újabb százezrek életével próbálhatja elodázni a kudarc beismerését.
Putyin számára az eszkaláció nem feltétlenül a győzelemhez vezető út. Lehet, hogy már csak menekülés a vereség látszata elől.