Unger Anna szerint nem három látványos közbeszerzési ügyet akarnak kiválasztani, hanem az elmúlt 16 év minden gyanús állami kifizetését és finanszírozását megvizsgálnák. A törvény ehhez valóban rendkívül széles jogköröket ad. A kérdés már nem az, hozzáférhetnek-e az adatokhoz, hanem az, hogyan képes egy most felálló hivatal feldolgozni ekkora ügytömeget.
Unger Anna először beszélt egyértelműen arról, milyen léptékű munkára készül a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
A Kossuth Rádiónak adott interjújában azt mondta: nem csupán három nagy közbeszerzést választanának ki annak megállapítására, történt-e lopás. Az elmúlt 16 év minden olyan jellegű állami kifizetését és finanszírozását vizsgálnák, amelynél gazdasági, politikai vagy hatalmi visszaélés gyanúja merülhet fel.
Ez lényegesen nagyobb vállalás annál, mint amit Unger a megválasztását követő első interjúiban konkrétumként elmondott.
Az Ellenszél korábban azért bírálta az első ígéreteit, mert azokból nem lehetett látni világos ügylistát, számonkérhető célokat vagy rövid távú eredményességi mutatókat. A mostani megszólalás legalább a vizsgálatok tervezett méretéről sokkal egyértelműbb képet ad.
A kép pedig brutális.
Nem három kirakatügyet akarnak
A 444 összefoglalója szerint Unger olyan ügyek feltárására is számít, amelyek létezéséről jelenleg a nyilvánosság még nem tud. A már ismert eseteknél pedig az oknyomozó cikkekből, kiszivárgott szerződésekből és kiperelt adatokból kirajzolódó képet akarják jogilag használható bizonyítékokká alakítani.
Ez fontos különbség.
Egy sajtócikk megmutathatja, hogy egy szerződés gyanús, egy cég feltűnően sok állami megrendelést kapott, vagy egy üzleti kör szokatlanul gyorsan gazdagodott meg. A bíróságon azonban nem elég a politikai összefüggés és a közvélemény meggyőződése.
Bizonyítani kell:
- ki hozta a döntést;
- milyen információk alapján járt el;
- történt-e jogsértés;
- keletkezett-e vagyoni hátrány;
- ki részesült a jogellenes előnyből;
- és követhető-e a pénz a szerződéstől a tényleges kedvezményezettig.
Unger szerint ehhez büntetőjogi, polgári jogi, számviteli, könyvvizsgálói és adatelemzői tudást egyesítő szervezetet kell felépíteni.
Ebben igaza van. Az Orbán-korszak gazdasági rendszerét nem lehet három látványos letartóztatással feltárni.
A jogkörök valóban megvannak
A nagy bejelentés mögött ezúttal nem csak politikai retorika áll. Az NVVH-ról szóló törvény kifejezetten felhatalmazza a hivatalt a közbeszerzésekhez, támogatásokhoz, koncessziókhoz, uniós forrásokhoz, közfeladat-finanszírozáshoz, állami és önkormányzati vállalatokhoz kapcsolódó pénzmozgások vizsgálatára.
A hivatal betekinthet többek között:
- szerződésekbe és teljesítésigazolásokba;
- közbeszerzési és támogatási dokumentációkba;
- testületi előterjesztésekbe és jegyzőkönyvekbe;
- vagyonkezelési iratokba;
- pénzügyi és elektronikus adatállományokba;
- szerződés- és vagyonnyilvántartásokba;
- állami szervek informatikai rendszereibe.
Közvetlen elektronikus hozzáférést is kérhet különböző nyilvántartásokhoz, és olyan védett adatokat is megismerhet, amelyekhez újságírók, civil szervezetek vagy egyszerű közérdekű adatigénylők nem férhetnek hozzá.
A hivatal saját kockázatértékelést készíthet, vizsgálatot indíthat, más hatóság eljárását kezdeményezheti, valamint büntetőeljárási, polgári jogi és vagyonbiztosítási eszközöket is alkalmazhat.
A jogkör tehát adott.
A kapacitás már sokkal bizonytalanabb.
Már a kötelező vizsgálatok is eláraszthatják a hivatalt
A törvény szerint kiemelt kockázatúnak kell tekinteni azt a gazdasági szereplőt és kapcsolt vállalkozásait, amelynek bevétele valamelyik lezárt üzleti évében legalább 75 százalékban közbeszerzésből, koncesszióból, állami támogatásból, uniós pénzből vagy államilag garantált hitelből származott.
Ilyen esetben az NVVH nem egyszerűen mérlegelhet: közvagyonvédelmi vizsgálatot kell lefolytatnia.
A szabály könnyen nagyon széles vállalati kört érinthet. Az elmúlt 16 évben számos olyan építőipari, kommunikációs, informatikai, tanácsadói és szolgáltató cég működött, amelynek bevétele döntően állami megrendelésekből származott.
Ehhez jönnek még:
- az állami és önkormányzati vállalatok ügyei;
- a koncessziós szerződések;
- a magántőkealapokba és alapítványokba került vagyon;
- az uniós támogatások;
- a külföldre továbbított pénzek;
- a bejelentésekből és panaszokból induló vizsgálatok;
- valamint azok az esetek, amelyekről jelenleg még a nyilvánosság sem tud.
Minden egyes vizsgálatot főszabály szerint hat hónapon belül kell lezárni, ami egyszer további hat hónappal meghosszabbítható.
Ez papíron fegyelmezett eljárást garantál. A gyakorlatban viszont olyan mennyiségű iratot, céghálót és pénzügyi adatot jelenthet, amelynek feldolgozásához nem elég egy erős elnöki nyilatkozat.
Százötven ember, évi tízmilliárd
Unger Anna korábban arról beszélt, hogy körülbelül 150 munkatárssal építené fel a hivatalt. Magyar Péter bejelentése szerint az NVVH évente tízmilliárd forintból gazdálkodhat, az indulásához pedig a megszüntetett Szuverenitásvédelmi Hivataltól megmaradt 2,3 milliárd forintot is felhasználhatják – foglalta össze a Világgazdaság.
Ez nem kevés pénz és nem jelentéktelen létszám. Egy országos méretű, tizenhat évet átfogó pénzügyi feltáráshoz azonban könnyen kevésnek bizonyulhat.
A százötven fős állományba ugyanis nemcsak nyomozók és könyvvizsgálók tartoznak majd. Szükség lesz ügyészekre, jogászokra, adatelemzőkre, informatikusokra, nemzetközi kapcsolattartókra, pénzügyi szakértőkre, adminisztrációra, biztonsági és vezetői személyzetre is.
A kérdés ezért nem pusztán az, hány ember dolgozik majd az NVVH-ban, hanem az is:
- közülük hányan foglalkoznak ténylegesen ügyfelderítéssel;
- milyen adatfeldolgozó rendszert kapnak;
- hány ügyet tudnak párhuzamosan kezelni;
- és milyen szempontok szerint választják ki az első vizsgálatokat.
A törvény előírja az objektív ügykiválasztási módszertan közzétételét. Ez lesz az egyik első dokumentum, amelyből kiderülhet, valóban rendszerszintű feltárásra készülnek-e, vagy a hivatal néhány politikailag látványos ügyre koncentrál majd.
A húsz- és hatvanezer milliárd közötti becslés még nem bizonyíték
Unger egy másik megszólalásában azt mondta, 20 ezer és 60 ezer milliárd forint közötti becslések keringenek az elveszett közvagyon nagyságáról, és a hivatal feladata lesz kideríteni, „mennyi az annyi”.
Ezeket a számokat egyelőre nem szabad bizonyított kárként vagy visszaszerezhető vagyonként kezelni.
Óriási különbség van aközött, hogy:
- egy beruházás politikailag indokolatlan volt;
- a szerződés az állam számára előnytelenül alakult;
- az ár a piacinál magasabbnak tűnik;
- vagy büntetőjogilag bizonyítható vagyonvesztés történt.
A teljes közpénzkiadás nem azonos az ellopott pénzzel, a feltárt vagyoni hátrány pedig nem feltétlenül szerezhető vissza maradéktalanul. Lehetnek elévült ügyek, jóhiszemű harmadik személyekhez került vagyonelemek, külföldi joghatóságok, felszámolt cégek és bizonyíthatatlan döntési láncok.
Éppen ezért az NVVH hitelességét nem a legnagyobb bemondott összeg, hanem a dokumentált, bíróság előtt is megálló eredmény fogja eldönteni.
A pályázatok közzététele szükséges, de nem elég
Unger azt is megígérte, hogy nyilvánosságra hozza saját pályázati anyagát, és kezdeményezi az elnökhelyettesek pályázatainak közzétételét is.
Ez helyes lépés. Közvetlen válasz arra a bizalmi válságra, amelyet az átláthatatlan kiválasztás okozott.
A pályázatok nyilvánossága azonban nem helyettesíti a teljes eljárás átláthatóságát. Továbbra is indokolt lenne közzétenni:
- az értékelési szempontrendszert;
- a pontozólapokat;
- a jelöltek eredményeit;
- és a bizottság szakmai indoklását.
Az Ellenszél által is ismertetett állítások szerint Hadházy Ákos olyan információkat kapott, amelyek alapján a pályáztatás tisztaságát is kétségbe vonta. Ezek az állítások jelenleg nem bizonyítottak, de éppen ezért kellene a dokumentumok közzétételével lezárni a találgatásokat.
Most már van nagy ígéret – következzenek a mérhető vállalások
Unger Anna mostani megszólalása sokkal ambiciózusabb képet mutat annál, mint amit az első interjúi után látni lehetett.
Nem sóhivatalt ígért. Nem három előre kiválasztott politikai kirakatügyet. A teljes rendszer pénzügyi működését, az ismeretlen ügyek feltárását, a vagyon biztosítását és a felelősök bíróság elé állítását nevezte meg feladatként.
Ez már valódi vállalás.
Éppen ezért mostantól konkrétan számon is kérhető:
- mikor áll fel a 150 fős szervezet;
- mikor jelenik meg az ügykiválasztási módszertan;
- hány vizsgálat indul az első három hónapban;
- hány ügy jut el nyomozati vagy vádemelési szakaszba;
- mekkora vagyont sikerül zárolni;
- és mikor teszik közzé az első vizsgálati jelentéseket.
A jogkörök rendelkezésre állnak. A politikai felhatalmazás is megvan. Az NVVH éves költségvetése magyar viszonylatban jelentős.
Most már csak azt kell bebizonyítani, hogy a 16 év átvilágítása nem újabb történelmi ígéret lesz, hanem működő állami intézmény.