Van valami egészen abszurd abban, amikor szeptemberi hőségben fehér ingbe és hosszúnadrágba kényszerítik a diákokat. Az évnyitó elsődleges célja elvileg az új tanév közös megkezdése lenne. Ehhez képest sok helyen inkább kötelező ruhapróbává és hosszú álldogálássá válik.
Ki ragaszkodik ennyire ehhez a ruhafétishez? Mitől lesz ünnepélyesebb egy iskolaudvar attól, hogy száz gyerek egyszerre izzad fekete nadrágban? A tiszteletet nem a gallér, a nadrágszár vagy a kényelmetlen cipő mutatja. Egy rendezett, időjáráshoz illő öltözék pontosan ugyanúgy megfelelhetne egy évnyitón.
Az évnyitó nem attól fontos, hogy mindenki ugyanazt a több évtizedes külsőséget követi. Főleg akkor értelmetlen ez, amikor odakint még nyári meleg van. A diákok ilyenkor hosszú percekig állnak egy helyben, gyakran tűző napon. Közben egymást követik a beszédek, amelyekből másnapra aligha marad meg bármi.
Ráadásul valójában nagyon kevesen szeretnek ilyen alkalmakra kiöltözni. A gyerekek többsége nem attól érzi különlegesnek a napot, hogy kényelmetlen ruhában feszeng. Sokkal emberibb lenne, ha az iskola a körülményekhez igazítaná az elvárásait. Ettől még lehetne kulturált, rendezett és ünnepi az esemény.
A rosszullét pedig egyáltalán nem meglepő ilyen körülmények között. Meleg van, állni kell, sokszor inni sem lehet közben. Erre még rákerül a hosszúnadrág, a zárt cipő és a fehér ing. Mindezt azért, mert valamikor valaki eldöntötte, hogy így néz ki a tisztelet.
Az érettségi idején ugyanilyen kérdés, miért kell kényelmetlen ruhában teljesíteni. Az iskola nem attól lesz komoly hely, hogy ragaszkodik minden régi formasághoz. Attól lesz komoly, ha képes felismerni az értelmetlen szabályokat.
Ideje lenne leszámolni ezzel a begyöpösödött berögződéssel. Legyen mindenki tiszta, rendezett és az alkalomhoz méltó ruhában. De harminc fok környékén lehessen rövidnadrágot vagy könnyű ruhát választani. Ettől senki nem tiszteli kevésbé az iskolát.
A gyerekek kényelme és biztonsága többet ér egy régi ruhakódnál. Az ünnepélyesség pedig nem a hosszúnadrágban lakik.
