Áprilisban még azt ígérte, hogy szolgálni akar, nem uralkodni. Négy hónappal később Ferenczi Gábor már gúnyolódva oktatja ki saját választóját, közli, hogy nem érdekli a közvélemény, majd Magyar Péter mellett saját magát is a haza által megkövetelt „bátor, tökös emberek” közé sorolja. Ehhez nem kellett sok idő.
Kezdjük azzal, ami magától értetődő: egy országgyűlési képviselőnek sem kötelessége eltűrni a mocskolódást, a fenyegetést vagy azt, ha valaki azt kívánja, hogy „dögöljön meg”. Az ilyen üzenetek elfogadhatatlanok, küldőjük pedig nem lesz attól demokratikusabb, hogy történetesen egy vitatott politikai döntés miatt dühös.
Ferenczi Gábor válasza azonban messze túlnőtt egy sértő üzenet visszautasításán. A Tisza képviselője egyetlen felháborodott választót használva lényegében minden kritikust kioktatott, saját kampánymunkájából hőseposzt írt, végül pedig önmagát Magyar Péter mellé emelte a nemzet megmentőinek emelvényére.
A 24.hu által idézett bejegyzésben Ferenczi így fordult a választóhoz:
„Te Hős! Kijöttél a szökőkúthoz a rendszerváltásért, sőt szavaztál is? Szuper! Köszönöm!”
A gúny világos. Te csak elmentél meghallgatni, szavaztál, talán még kampányoltál is. Bezzeg ő bezárta a vállalkozását, alig aludt, bejárta a választókerületet, és hónapokig nem keresett pénzt.
Mintha a választó és a képviselő között valamiféle szenvedésverseny zajlana. Mintha Ferenczi kampányáldozatai feljogosítanák arra, hogy később lesöpörje azok véleményét, akiknek a szavazatából mandátumot kapott.
A képviselő nem szívességet tett a választóknak
Ferenczi saját döntéséből indult el a választáson. Nem hurcolták láncon a kampányba, és nem kényszerítették arra, hogy bezárja a vállalkozását. Munkát vállalt, bizalmat kért, majd ezért cserébe parlamenti mandátumot, fizetést, mentelmi jogot és jelentős politikai hatalmat kapott.
A kampányban végzett munka tiszteletre méltó. De nem olyan erkölcsi adósság, amelyet a választóknak négy éven keresztül törleszteniük kellene hallgatással.
Ferenczi nem ajándékba adta a rendszerváltást. A választók adtak neki hatalmat.
Áprilisban még egészen máshogy beszélt. Egy választás utáni interjúban azt mondta: „Lázár Jánossal ellentétben én szolgálni, nem pedig uralkodni kívánok.”
Most már a szolgálat úgy néz ki, hogy a kritikus választó „laikus”, az elégedetlen vélemény „feltűnési viszketegség”, a közvélemény-kutatás pedig nem érdekli a képviselőt.
Gyors politikai fejlődés. Kár, hogy az iránya ennyire ismerős.
Nem az a baj, hogy nem a Facebook-kommentek alapján szavazott
Ferenczinek természetesen igaza van abban, hogy egy országgyűlési képviselő nem lehet közösségi médiás hangulatmérések távirányítású végrehajtója. Szabad mandátuma van, saját lelkiismerete és politikai felelőssége alapján dönthet.
A probléma azzal van, milyen indokot adott Unger Anna támogatására:
„Bízom a képviselőtársaim értékítéletében.”
Ferenczi azt írja, nem frakciófegyelemről, hanem „bizalomról és összetartásról” volt szó. Csakhogy egy parlamenti képviselő feladata nem az, hogy bizalomból megnyomja azt a gombot, amelyet a szakmailag felkészült társai megfelelőnek tartanak.
Különösen nem akkor, amikor a döntés alapjául szolgáló értékelőlapokat, pontszámokat és rangsort továbbra sem hozzák nyilvánosságra. Hadházy Ákos súlyos, egyelőre nem bizonyított állításokat tett arról, hogy a kiválasztás politikai alku eredménye lehetett. Az Ellenszél korábban részletesen bemutatta: az állítás tisztázásához nem bizalom, hanem a dokumentumok bemutatása szükséges.
Ferenczi nem szavazhatott közvetlenül Ligeti Miklósra. Ez igaz. De nemet mondhatott volna Unger Anna kinevezésére, ha nem tartotta kellően megalapozottnak a döntést. Ehelyett büszkén közölte, hogy megbízott a bizottságban. Ez nem feltétlenül frakciófegyelem. De az önálló képviselői mérlegelés bizonyítékának sem nevezhető.
„Majd jöhetnek a gyengék, a puhák”
Ferenczi posztjának legsúlyosabb része nem is Unger Annáról szól, hanem arról, hogyan látja saját szerepét:
„Kemény, nehéz időkben, olyan bátor, tökös emberekre volt szükség, mint Magyar Péter, vagy Én. Majd egyenesbe jön az ország és jöhetnek a gyengék, a puhák.”
Ez a mondat nem egyszerűen nevetségesen öntelt. Politikailag is riasztó.
Azt üzeni, hogy a rendkívüli időkben a kemény, bátor vezetőknek kell dönteniük, a kérdezők, kétkedők és finnyás demokraták pedig majd később következhetnek. Most nincs idő érzékenykedni, átláthatóságot követelni vagy vitatkozni: most a „tökös emberek” viszik előre a történelmet.
Pontosan ezzel az önképpel igazolta magát számtalan hatalom. Mi vagyunk az erősek, mi mentettük meg az országot, ezért nekünk jár a bizalom. Aki kérdez, akadályoz. Aki kételkedik, gyenge. Aki elégedetlen, nem érti a történelmi küldetést.
Ez nem rendszerváltó gondolkodás. Ez a leváltott rendszer lelki öröksége új szereplőkkel.
Az első csalódott választóknál előjött a sértettség
Török Gábor politikai elemző szerint régóta kérdés volt, miként reagálnak majd az új tiszás képviselők, amikor először szembesülnek saját támogatóik elégedetlenségével. Ferenczi posztja valóban tanulságos választ adott.
Rosszul.
Ahelyett, hogy azt mondta volna: megértem a kétségeket, ezért támogatom a pontozás és a döntési indokok nyilvánosságát, sértettségből politikai önéletrajzot írt. Ahelyett, hogy elmagyarázta volna, személyesen mi győzte meg Unger Anna alkalmasságáról, közölte, hogy megbízik a társaiban. Ahelyett, hogy partnerként beszélt volna a választókkal, kiosztotta őket gyengékre, puhákra, laikusokra és feltűnési viszketegségben szenvedőkre.
Pedig a TISZA Szigetek tagjai és a választók nem statiszták voltak Magyar Péter és Ferenczi Gábor hőstörténetében. Ők építették fel a helyi hálózatokat, álltak a pultok mögött, szerveztek rendezvényeket, győzködték a bizonytalanokat és adták a nevüket egy még bizonytalan politikai vállalkozáshoz.
Négy TISZA Sziget nyíltan kérte, hogy képviselőjük ne támogassa Unger Annát. Nem utasíthatták a parlamenti képviselőket, de joguk volt választ és tiszteletet várni.
A rendszerváltás nem attól történik meg, hogy új emberek ülnek a régi székekbe. Attól történik meg, hogy a hatalom többé nem sértésnek tekinti az ellenőrzést, a kérdést és a kritikát.
Ha az új politikai elit már az első komoly vitánál azt üzeni a saját táborának, hogy bízzanak a „tökös emberekben”, akkor nem egyenesbe jött az ország. Csak a régi arrogancia talált magának új gazdát.