A volt miniszterelnök nem nevezte meg Magyar Pétert, Unger Annát vagy a Tisza-kormányt. Bejegyzésének időzítése mégis nehezen választható el attól a csalódottságtól, amely az elszámoltatást ígérő új hatalom első kompromisszumai körül kialakult. Gyurcsány Ferenc most arról ír: ha a forradalmi tömeg nem kap gyors eredményt, árulót keres – először a saját vezetői között.
„A forradalom türelmetlen és könyörtelen”
– ezzel a mondattal kezdte legújabb Facebook-bejegyzését Gyurcsány Ferenc.
A volt miniszterelnök szerint a forradalom nem tud és nem is akar kompromisszumot kötni azzal a rendszerrel, amelynek felszámolására létrejött. Nem javítgatni akarja a múltat, hanem megszakítani vele a folytonosságot. A küzdelem elhúzódhat, a hatalomváltás pillanata azonban hirtelen érkezik, és onnantól a tömeg gyors, látványos eredményeket követel.
Ha az új hatalom konszolidációba kezd, kompromisszumokat köt és türelmet kér, a saját támogatói ezt könnyen árulásként értelmezik. Ha pedig a konszolidáció sikertelen marad, Gyurcsány szerint „a forradalom végül felfalja önmagát”. „Előbb azonban a saját vezetőit” – tette hozzá.
Nem kell különösebb politikai érzék ahhoz, hogy valaki ebben figyelmeztetést halljon.
Nem nevezte meg Magyar Pétert – talán nem is kellett
Gyurcsány nem írta le Magyar Péter nevét. Nem említette az NVVH-t, Unger Annát vagy az elmúlt napok botrányát sem. Emiatt nem lehet tényként kijelenteni, hogy bejegyzését közvetlenül a Tisza-kormánynak címezte.
Az időzítés azonban feltűnő.
A bejegyzés alig egy nappal azután jelent meg, hogy a Tisza parlamenti többsége megválasztotta Unger Annát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére. A döntés komoly felháborodást váltott ki azok között, akik a kormányváltástól gyors, látványos és kérlelhetetlen elszámoltatást vártak.
A kritikusok nem egyszerűen azt kifogásolják, hogy Unger politológus és nem jogász. Azt kérdezik, miért nem a nagyobb büntetőjogi, nyomozati és korrupcióellenes tapasztalattal rendelkező jelölt kapta meg a tisztséget. Az Ellenszél korábban bemutatta, hogy Unger kinevezését több szakember nem bátor döntésnek, hanem súlyos szakmai tévedésnek tartja.
A Tisza szavazói közül sokan nem hat év múlva szeretnének jogerős ítéleteket látni. Azt várják, hogy a nyomozások elinduljanak, a gyanús vagyonokat zárolják, a dokumentumokat lefoglalják, a felelősöket pedig legalább kihallgassák.
Unger ezzel szemben türelmet és jogállami eljárást kér. Magyar Péter pedig azt hangsúlyozza, hogy a miniszterelnök nem döntheti el, kit kell őrizetbe venni, és mikor kell ítéletet hirdetni.
Jogállamban ebben természetesen igaza van.
Politikailag azonban pontosan az történik, amiről Gyurcsány ír: a rendszerváltást követelő tömeg gyors szakítást akar, az új hatalom pedig már a konszolidáció és az intézményi óvatosság nyelvén beszél.
A forradalom szót Magyar Péterék tették az asztalra
A Tisza nem egyszerű kormányváltást ígért. A NER felszámolásáról, rendszerváltásról, vagyonvisszaszerzésről és történelmi igazságtételről beszélt. A választási győzelem után azt üzente, hogy új korszak kezdődik, a korábbi rendszer felelősei pedig nem kerülhetik el a következményeket.
Ez forradalmi nyelv volt, még akkor is, ha a hatalomváltás demokratikus választáson történt.
A forradalmi nyelvnek azonban ára van. Aki éveken keresztül azt mondja az embereknek, hogy az országot bűnszervezet tartja fogva, nem lepődhet meg azon, ha a győzelem után a választók nem tanulmányokat, szervezeti szabályzatokat és hatéves ütemterveket szeretnének látni. Bilincset várnak.
Ez sokszor jogilag és emberileg is veszélyes elvárás. A büntetőeljárás nem közönségszavazás, a vagyonelkobzás nem politikai látványsport, a vádlott pedig akkor is megilleti a tisztességes eljárás, ha egy egész ország biztos a bűnösségében.
De a kormány nem tehet úgy, mintha ezt a türelmetlenséget valaki más állította volna elő. Saját politikai ígéretei építették fel.
A bejegyzés különös súlyát az adja, hogy szerzője nem pusztán a forradalmak elméleti kutatója.
Gyurcsány Ferenc pontosan tudja, milyen az, amikor egy politikai közösség elveszíti a türelmét saját vezetőjével szemben. Tudja, hogyan omlik össze a bizalom, hogyan válik minden kompromisszum gyengeséggé, minden magyarázat kifogássá, és hogyan kezdi el a tábor először a vezetőt, majd saját magát felszámolni.
Erről a témáról talán egyetlen aktív vagy visszavonult magyar politikus sem tudna nagyobb személyes tapasztalattal írni.
A cinikus olvasat szerint Gyurcsány most nyugdíjas forradalmárként magyarázza a hatalom természetét. Amikor kormányzott, a politikai türelmetlenséget kevésbé találta romantikusnak. Amikor viszont már másoknak kell egy feldühödött politikai tömeget kezelniük, a forradalom hirtelen ismét izgalmas történelmi jelenséggé válik.
Korábban is írt már arról, hogy a nép nevében lázadásra biztató vezető később nem nevezheti árulásnak, ha ellene is fellázadnak. Ez már nehezen tekinthető véletlenül elejtett filozófiai gondolatnak. Gyurcsány láthatóan a választási győzelem után kialakuló új hatalmi rend egyik legfontosabb kockázatát járja körbe.
Azt, hogy a rendszerváltó felhatalmazás nem korlátlan és nem örök.
A türelmet nem lehet elrendelni
Magyar Péter abban téved, ha azt gondolja, hogy az Unger Anna körüli felháborodást néhány „megmondóember”, sértett szakértő vagy türelmetlen kommentelő gerjeszti. A probléma mélyebb.
A kiválasztási folyamat nem volt teljesen átlátható. A pontozási rendszert nem hozták nyilvánosságra, a kiesett pályázók értékelése nem ismerhető meg, a kormány pedig nem adott részletes szakmai indoklást arról, miért Unger bizonyult alkalmasabbnak Ligeti Miklósnál vagy más jelentkezőknél.
Ezután azt kérni a társadalomtól, hogy bízzon és várjon, nem különösebben meggyőző stratégia.
A türelem ugyanis nem kormányzati utasítás. Ki kell érdemelni.
Átláthatósággal, mérhető vállalásokkal, követhető határidőkkel és azzal, hogy a kormány nem támadásként kezeli a saját táborából érkező kritikát. Aki minden kétséget ellenséges akciónak minősít, az nem konszolidálja a rendszerváltást, hanem lassan maga ellen fordítja annak támogatóit.