
Csavarral érkezik a 30 ezres élelmiszer-utalvány.
Szeptembertől sok nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap kézhez 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványt. Az állami támogatás célja, hogy könnyebbé tegye a mindennapi bevásárlást, különösen az őszi hónapokban. A jó hír mellett azonban van néhány szabály, amire érdemes odafigyelni – különben könnyen elúszhat a segítség.
Kik kapják meg?
Az utalvány a nyugdíjasokat, a fogyatékossággal élőket és más nyugdíjszerű ellátásban részesülőket illeti meg. Fontos részlet, hogy az utalvány nem névre szól, vagyis bárki felhasználhatja, akihez eljut.
Mikor érkezik?
A postások szeptember 1. és október 15. között viszik ki a borítékokat a jogosultakhoz. Érdemes tehát résen lenni, nehogy elvesszen vagy elkeveredjen a kézbesítés során.
Hol lehet beváltani?
A 30 ezer forintos utalványt egészen 2025 végéig lehet felhasználni. Elfogadják szinte minden élelmiszerüzletben: a nagyobb áruházláncokban és diszkontokban éppúgy, mint a pékségeknél, henteseknél, zöldségeseknél, piacokon vagy őstermelőknél. Hideg élelmiszert bárki tud venni vele, így például kenyérre, tejre, húsra vagy zöldségre is elkölthető.
Mire nem lehet?
És itt jön a csavar. Az utalványt nem lehet készpénzre váltani, és nem engedik elkölteni meleg ételre, alkoholra, cigarettára, tisztítószerre vagy kozmetikumokra. Ráadásul ha valaki a névértéknél kevesebbért vásárol, visszajárót sem adnak belőle. Ezért érdemes előre megtervezni a bevásárlást, hogy a teljes összeget kihasználjuk.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!