Devil May Cry visszatért – és az év egyik legőrültebb animéjét hozta el
A Devil May Cry végre megkapta a saját Netflix-sorozatát – és bár a kezdés még nem váltja meg a világot, az évad második fele egyenesen berobbant a képernyőre. A Castlevania és Cyberpunk Edgerunners szintjét nem mindig éri el, de ha mind a nyolc rész olyan lenne, mint az utolsó három, klasszikussá válhatott volna.
Lassú indulás, de vad finálé
Az első részek csalódást okozhatnak. A humor darabos, Dante pedig inkább egy Deadpool-utánzatnak tűnik, mint démonvadásznak. De ahogy haladunk előre, az akció fokozatosan elszabadul, a karakterek mélyebbek lesznek, és az egész történet átvált valami sokkal nagyobbra.
Johnny Yong Bosch (Trigun, Bleach) remek választás volt Dante szerepére. Felszínen könnyed és vagány, de idővel előkerül a múltból fakadó fájdalom is. A sorozat egyik legjobb döntése az volt, hogy ezt a réteget nem siették el.
A karakterekkel és a sztorival is bátran játszanak
A sorozat nemcsak a klasszikus Capcom-játékokból, hanem a mangából és egyéb kiegészítő anyagokból is merít. Így még a veterán rajongók is meglepődhetnek néhány fordulaton. Fejlesztőként a Castlevania mögött álló Adi Shankar és az Unicorn: Warriors Eternal-t is jegyző Alex Larsen dolgozott rajta – ennek eredménye egy friss, modern, de mégis nosztalgikus adaptáció.
A sztoriban Dante egy démoni összeesküvés közepébe csöppen, ahol tét az egész világ, és a menny-pokol határ megszűnése.
Mellékszereplők, akik ellopják a show-t
Nagy meglepetésként Kevin Conroy – a legendás Batman hangja – is hallható, még halála után is. Ő adja Vice President Baines hangját, egy vallási fanatikus figurának, aki a világ „megmentésére” tör. Karaktere félelmetes és fájdalmasan aktuális. De az igazi főgonosz a White Rabbit, akit Hoon Lee (Warrior, Banshee) alakít. Bár motivációja sablonos, a színészi játék emeli a figurát.
2000-es évek nosztalgia, kemény társadalomkritikával
A sorozat a Devilman szellemiségét idézi, sötét látleletet adva a kirekesztésről és emberi kegyetlenségről. A 2000-es évek amerikai külpolitikája is terítékre kerül – nem finomkodnak a kritikai üzenettel. A finálé alatti montázst egy 2004-es pop-rock sláger kíséri, ami egyszerre nevetséges és tökéletes. Ez a megoldás egyszerre vicces és provokatív, és nagyon is működik.
Animáció: szikrázó harcok, gyenge démon-CGI
Az animációért felelős Studio Mir (Korra legendája, X-Men ’97) hozza a megszokott szintet, különösen a harcok terén. Az ütések súlyosak, a koreográfia látványos. Az egyetlen komolyabb hiba, hogy a démonokat CGI-vel valósították meg, ami csúnyán kilóg az egyébként gyönyörű képi világból.
Viszont amikor a La Cachette stúdió (Primal, Unicorn) beugrik az epizód 6-ra, a vizualitás is szintet lép. Ez az epizód már most a 2025-ös animációs mezőny élvonalába tartozik.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!