Olvasónk unokája nemrég tette le az általános orvosi kart, de úgy döntött, elhagyja az országot. Az Ellenszél interjút szeretett volna kérni tőle, de azt a fiatal orvos névvel nem szerette volna vállalni. Leírta azonban egy levélben, hogy miért döntött így, ezt változtatás nélkül közöljük. (A hivatkozásokat, kattintható linkeket szerkesztőségünk tette hozzá.)
A fiatal orvos levele, amitől a hideg is kiráz
„Tisztelt Olvasók! 27 éves férfi vagyok, nemrég fejeztem be az általános orvosi kart Magyarországon, és neurológusként szeretnék szakvizsgázni. Elhivatottan és lelkesedéssel vágtam bele orvosi tanulmányaimba, bízva abban, hogy hozzájárulhatok hazám egészségügyi ellátásának javításához. Most, hogy megkaptam a diplomámat, mégis arra az elhatározásra jutottam, hogy nem itthon fogom a megszerzett tudást kamatoztatni.
Egy pályakezdő orvos számára Magyarország egy igazi elfekvő. Nem hospice, mert ott a cél, hogy a maradék időben kihozzuk a maximumot, és jó környezetet teremtsünk a betegeknek.
Az itthoni egészségügyi rendszerrel kapcsolatos tapasztalataim megerősítették bennem: nem tudok segíteni. Sem én, sem más, lelkes kollégák. Szélmalomharcot vívni lehet, de nem a bohócképzőt végeztük el. Hiába akarnánk a legjobbat kihozni a rendszerből, ha az teljesen alkalmatlan beteg emberek ellátására. Alapjaiban rossz.
Az alacsony fizetések, a túlterheltség, és a kórházak siralmas állapota unalomig ismételgetett sallangok, de nem mehetünk el mellettük. A rezidensként kapott fizetésem jelenleg bruttó 687 ezer forint, amely valóban magasabb az elmúlt évekhez képest, de meg sem közelíti azt, amit külföldön, ugyanebben a pozícióban megkapnék.
A pokolbéli Nyugaton 4000-5000 eurót (kb. 1,5-1,8 millió forint) is kereshetek havonta. Mire meglesz a neurológiai szakvizsgám, visszafizetem a diákhitelemet.
Ezek a piszkos anyagiak, de beszélhetünk a szakmai fejlődésről és a munkakörülményekről is. Értem én, hogy meg kell húzni a nadrágszíjat, de az nem járja, hogy az orvosi pihenőben összecsípjenek a poloskák, mialatt az orvoshiányból fakadó, áttúlórázott napok után leteszem a fejem fél órára, hogy utána újra folytathassam a munkát.
Hozzáteszem, a betegek esetében sem megengedhető, hogy ilyen méltatlan körülmények között feküdjenek kiszolgáltatottan. Orosz rulett, hogy a műtét után elkapnak-e valamilyen kórházi fertőzést, vagy megússzák anélkül.
Soha nem voltam a hálapénz híve, és teljes mértékben egyetértek azzal, hogy eltörölték. Azt is támogatom, hogy keményen szankcionálják a paraszolvenciát elfogadó orvosokat. Emellett fontos megjegyeznem, hogy az orvosok éhbérért történő foglalkoztatása nemcsak a szakma becsületét csorbítja, hanem hosszú távon az egészségügyi ellátás minőségét is veszélyezteti.
Úgy vélem, hogy az orvosok és egészségügyi dolgozók méltó megbecsülése, a fizetések drasztikus emelése, és a kórházak infrastruktúrájának korszerűsítése elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar egészségügy európai színvonalon működjön.
Nem látok reális esélyt arra, hogy ezek a változások bekövetkezzenek. Az egészségügyön kívül számos más területen is komoly problémák vannak Magyarországon. Ebben a bejegyzésben szándékosan nem akarok politizálni, mert jobboldali, baloldali kollégák egyaránt szembesülnek a fentiekkel. A probléma rendszerszintű, és amíg nincs egységes törekvés a komplex megoldásra, nem lehet mást csinálni: el kell innen menni.”