
Nem elég, hogy Orbán vagyonnyilatkozati eljárásának kezdeményezőjét, a DK-t arcátlan módon utasították el, az MTI a hírt sem hozta le személyiségi jogokra hivatkozva.
Az igazság csak „feltételezés” – Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága elutasította a DK Orbán Viktor elleni vagyonnyilatkozati eljárását. Ezzel a címmel adott ki közleményt a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Hegedűs Andrea.
Korábban az Ellenszél is megírta, hogy a DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Orbán Viktor ellen. Ez azután történt, amikor a sajtóból kiderült, hogy Orbán Viktor már munkamegbeszélésekre is használja az apja nevén lévő, de valójában az általa és családja által használt hatvanpusztai kastélyt.
Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága tegnap elutasította a DK Orbán Viktor elleni vagyonnyilatkozati eljárását. Az indok egészen nevetséges. Szerintük a párt beadványa „feltételezéseken alapul”, valamint „a sajtóinformációkra épülő állítás nem lehet alapja vagyonnyilatkozati eljárás megindításának”.
„Ha tehát holnap fotókkal és videókkal bizonyítaná be a sajtó, hogy minden, ami Mészáros Lőrinc nevén van, valójában Orbán Viktor tulajdona, a Mentelmi Bizottság akkor sem tenne semmit, hiszen minden sajtóhír csak „feltételezés” – veti fel a kérdést Hegedűs Andrea.
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktort és bűntársait csak a hatalom választja el a felelősségre vonástól.
„Orbán Viktor hiába íratja strómanokra sokszázmilliárdos vagyonát, Magyarországon mindenki tudja, hogy a lopott vagyon valójában a miniszterelnöké. A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány a kormányváltás után véget fog vetni az Orbán-családdal összenőtt milliárdos elit uralmának. Az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállításával pedig vissza fogja venni a lopott közvagyont a miniszterelnök strómanjaitól” – zárja közleményét Hegedűs Andrea.
A DK közleményének leadását megtagadta az MTI
A Magyar Távirati Iroda egyetlen célja, hogy objektíven számoljon be a közélet ügyeiről, a pártok álláspontjairól. Az MTI már annyira simul a NER-hez, hogy a DK által indított eljárásról be sem számoltak. Féltik a személyiségi jogokat. A kérdés, hogy vajon mely közszereplő személyiségi jogát veszélyeztetné egy eljárás megindításának ténye?
- azét akié névlegesen a kastély?
- vagy azét, aki azt használja?
Reményeink szerint a strómanok ideje visszamenőlegesen is lejár majd egy új kormány felállásakor, amelyet nem a korrupció működtet majd!