
A rezsicsökkentés nem más, mint egy átverés. Erről beszélt az Orbán-kormány egykori helyettes államtitkára az economx-nek. Holoda Attila kifejti, hogy miként vezettek meg minket.
Az elmúlt tíz év elszalasztott lehetőségek sorozata – már ami az energiapolitikát illeti – ráadásul a kormány tudatosan megtévesztette a magyarokat, amivel hosszútávú és szinte jóvátehetetlen nehézségeket okozott a társadalomban – mondta Holoda Attila, aki nem mellesleg energetikai szakértő is. A második Orbán-kormány egykori helyettes-államtitkára szerint az embereket könnyű megtéveszteni, különösen akkor, ha úgy érzik, hogy abból előnyük származik.
Hiába kommunikálják évtizedek óta, hogy nincsen alternatívája az orosz gáznak, de ez mára már nem igaz – véli Holoda Attila.
Egy olyan infrastruktúra jött létre, amely elméletben lehetővé teszi az Ukrajnán keresztül érkező gáz kiváltását. Ugyanakkor a gyakorlatban nem élnek ezzel a lehetőséggel. A Nabucco vezeték nagy reményekkel kecsegtetett, de Németország, mint a legfontosabb szereplő, nem támogatta ennek megvalósulását, mivel stratégiai céljuk volt Európa gázelosztó központjává válni.
A rezsicsökkentés sok kedvezőtlen társadalmi hatással járt. Különösen érintve a kiskereskedelmi szektort. Hosszú ideig alacsonyabb áron kellett értékesíteni az energiahordozókat, ami hátrányosan érintette a szektor szereplőit. Az amerikai palagáz terjedése Európa partjainál hatalmas gázkészleteket eredményezett, ami egy időszakban alacsonyabb piaci árakat hozott, mint a rezsicsökkentett díjak.
A társadalmi hatások azonban hosszú távon is éreztették hatásukat. Holoda Attila szerint a kormány elhitette az emberekkel, hogy az energia olcsó, és nincs szükség spórolásra, energetikai fejlesztésekre, vagy akár az épületek szigetelésére és nyílászárók cseréjére.
A legaggasztóbb tény az, hogy sokan még mindig nem értik, miért volt megtévesztés a rezsicsökkentés. Az a pénz, amit a kormány 10 évig a rezsicsökkentésre fordított, hiányzik más, fontos területekről.
Korábban az Ellenszél is beszámolt róla, hogy milyen aljas módon nyerészkedik rajtunk az Orbán-kormány. 128 forintért vették, 767 forintért adták tovább a magyaroknak a gázt. Bővebben erről ebben a cikkünkben olvashatsz.
Orosz gáz ára: 128 ft-ért vették, 767-ért adták Orbánék – átvertek