Marczingós-ügy: botrány az Ügyvédi Kamaránál – kopaszok állták el az utat (ÉLŐ)

A Fidesz népszavazást tartana az EU-ból való kilépésről.

Dr. Marczingós László fegyelmi tárgyalása zajlott a Magyar Ügyvédi Kamara épületénél. Kopasz, ismeretlen emberek állták el az utat, és nem engedik be sem az érdeklődőket, sem a sajtó munkatársait a tárgyalásra.

Időrendben ez történt:

  • Előzetesen egyetlen jelentkezést sem hagytak jóvá, (beleértve a sajtó munkatársainak jelentkezését is) Dr. Marczingós László ügyvéd fegyelmi tárgyalására. Ennek okát nem tudjuk, mivel törvénytelenül jártak el. Akkor kellett volna minket kizárni, ha a fegyelmi tárgyaláson ügyvédi titok sérülhet. Ebben az esetben azonban nem volt ügyfél, tehát fel sem merült ez az aggály.
  • A kamara döntése miatt demonstratív jelleggel megjelentek állampolgárok és az Ellenszél tudósítója is a helyszínen.
  • Kopasz, magukat igazolni nem akaró, ismeretlen emberek elállták az utat, félelmet keltve a jelenlévőkben. Még Dr. Marczingós László elé is beálltak fenyegetően.
  • Egy állampolgár értesítette a rendőröket az ismeretlenek fellépése miatt.
  • A rendőrség munkatársai 3 fővel a helyszínre érkeztek, parancsnokuk egy százados rendfokozatú úr volt. A vezetésével bement a három rendőr a tárgyalóba.
  • Amikor kijöttek, közölték, hogy nem tudnak tájékoztatást adni arról, hogy ki a három kopasz, róluk semmit nem mondtak az érdeklődők kérdéseire.
  • A kopaszok elvonultak.
  • Marczingós László megérkezett, és beszámolt az eseményekről.

Az Ellenszél tudósítója több részletben rögzítette az attrocitást, némelyik videón látható a három személy is, valamint a rendőrök és a jelenlévők között zajló párbeszéd.

Az Ellenszél élő adásban közvetített a helyszínről:

A videókat ebben a cikkünkben tekintheti meg.

Marczingós ügy: kiderült, kik voltak az ismeretlen kopasz férfiak

Miért lesz ez a fegyelmi az Ügyvéd úrral szemben?

– Dr. Tatár-Kis Péter, a Fővárosi Törvényszék elnöke feljelentette Dr. Marczingós Lászlót.

Miért tette ezt?

– Azért, mert Marczingós László kifejezte azon aggályát egyes polgári perekben, hogy azok a bíróságok, amelyek nem alkalmazzák az uniós jogot, ítélkezési gyakorlatuk irányelvvel ellentétes. (Azaz nem hajlandóak és nem képesek az uniós jog alkalmazására) azok az Európai Unió alapszerződéseinek értelmében nem minősülnek bíróságnak.

– Marczingós László kérte előzetes döntéshozatali eljárásnak a lefolytatását, mert csak az Európai Unió bírósága jogosult megítélni azt, hogy ezek a bíróságok bíróságnak minősülnek-e az uniós jog értelmében.

Tatár-Kis Péter nehezményezte, hogy Marczingós egy beadványában 55 oldalon keresztül ismertette az uniós gyakorlatot, és a beadványból 50 oldalt tett fegyelmi eljárás tárgyává, mert ezzel megsértette állítólagosan a bíróság méltóságát.

Marczingós szerint ezt az eljárást meg sem szabadott volna indítani, mert ez önmagában jogsértő. Nem azért tüntet, hogy felmentsék, hanem mert az uniós jogot képviselni fogja, és mert ez a fegyelmi eljárás önmagában abszurd.

Első fokon megnyerte a fegyelmit, ez lesz a másodfok, ahonnan kizárták az Ellenszél.hu-t és más sajtóorgánumokat, valamint az érdeklődőket is.

loading...