Dr. Molnár Csaba kimondta, kendőzetlenül, mit követ el a kormány

Dr. Molnár Csaba elmondta, mit akar az Árnyékkormány.

Dr. Molnár Csaba sajtótájékoztatón jelentette be: „nincs mit ezen szépíteni, hazaárulással vegyes nyerészkedést követ el a kormány.”

A DK politikusa ezt annak kapcsán mondta el, hogy Orbánék a világpiaci ár ötszöröséért veszik meg a gázt. Ezután pedig iszonyatosan nyerészkednek a magyar embereken.

Az Árnyékkormány szerint azonnali gázár-csökkentésre van szükség! – Már Gulyás miniszter is elismerte, hogy az állam nyerészkedik a gáz árán – írja közleményében Dobrev Klára Árnyékkormánya.

Beismerte az Orbán-kormány, hogy nyerészkedik a rezsiemelésen: Gulyás Gergely nyíltan bevallotta a szerdai Kormányinfón – amit az Árnyékkormány már régóta hangoztat. Drágábban adják el a magyaroknak a gázt, mint amennyi a gáz piaci ára. Ráadásul ötszörös áron, négyszáz százalékos extraprofittal számlázzák ki a gázt.

Az Árnyékkormány szerint azonnal, drasztikusan csökkenteni kell a gáz árát Magyarországon. Az Orbán-kormány pedig mondjon le a hétszeresére emelt gázon keresett extraprofitról! Elég volt abból, hogy miközben a gürcölő magyarok milliói egyre nehezebben fizetik ki a rezsiszámlákat, az Orbán-kormány óriási extraprofitot zsebel be a gáz árán.

A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány azonban szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. Mindenható vállalati profit helyett európai fizetéseket és nyugdíjakat, gázáremelés helyett megfizethető rezsit, a milliárdos elit kiszolgálása helyett pedig igazságos Magyarországot akarunk – írják közleményükben.

Dr. Molnár Csaba: a gáz árát csökkenteni, a béreket emelni kell

A KSH legfrissebb adatai szerint a hazai átlagfizetést kereső magyarok egy év alatt 400 forintot vesztettek az orbáni infláción. Vagyis az árak olyan mértékben emelkedtek, hogy a bérek brutálisan lemaradtak tőlük.

Az Árnyékkormány szerint véget kell vetni az áremeléseknek, mert az orbáni infláció egyetlen év alatt 400 ezer forintot vett ki a dolgozó magyarok zsebéből. Itt az ideje a béremelésnek! Ezért a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. Mindenható vállalati profit helyett európai béreket és nyugdíjakat, áremelések helyett béremeléseket, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk” – zárja sorait Dr. Molnár Csaba.

Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!

loading...